Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
A kárpátaljai rutén nép
tő t elválasztó képállvány (ikonosztáz), melyet még a legszegényebbnél is aranyozástól ragyogó keretekben, a keleti egyház festészeti; modorában készüít szentképek díszítenek. Az ikonoszfázókon mindenekelőtt 3 ajtó tűnik a szemlélő szemébe. A középső a királyi ajtó, melyet misézés közben a pap használ s ennek jobb és bal oldalán a diakónus ajtó, melyek ugyanugy mint főajtó, bibliai tárgyú képekkel vannak díszítve. A nyitott királyi ajtó látni engedi a templom szentélyét, a dús aranyozású faragványokkal ékesített oszlopos, baldachinos főoltárt, melytől jobbra-balra úgynevezett előkészítő oltárok állanak. Ez oltárok képei hasonlóképen dús aranyozásuak s leginkább a keresztre feszített, vagy a Getsemáné kertben imádkozó Krisztust ábrázolják. A templomhajó berendezése egyszerű. Néhány pad, szentképes zászló, faírafüggesztett kép, kegyajándék az, amit itt látunk. Szószék csak a nagyobb templomokban van. A betegeket és öregeket kivéve, a hívek 1 az istentiszteletet állva hallgatják végig. A ruténlakta faországban mindén lehető használati tárgy fából készüf. Konyhai edényeik', kanalaik, sótartóik, ládáik, guzsalyaik, kulacsaik, baltanyeleik, pásztorbotjaik, tejhordó d'öböneik 1, köpülőik stb. gyakran valóságos remekei a faragó művészetnek. Kerámiájuk díszítőelemei ugyanazok a mértani formák, mint a fafaragásé és hímzésé. Vonalak, csillagok, holdak, stilizált virágok Ízléses szövevénye. Agyagimüvességük főpontjai Ungvár, Munkács, Nagyszöllős. Az itt készült kerámiák formája egy, csupán a minták és színek alkalmazásában térnek el egymástól. — 561 — 35