Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Történelmi vonatkozások a Kárpátalján

kellett kivédenie, illetőleg ezen kellett átvonulnia, hogy az ország belső vidékeire törekvő ellenségnek. Nagy Lajos és Zsigmond oklevelei többször említenek Moldva felől történt betöréseket. De ismétlődtek ezek később is. Igy a XVI. században nevezetesen 1594-ben és 1598-ban, a tatárok pusztították. Az erdélyi fejedelmek hadai nem egyszer vonultak keresztül földjén. II. Rákóczy György szerencsétlen kimenetelű lengyel hadjárata alkalmával, Lubomirszky György seregei 1657-ben területének jelentékeny részét pusztították el. Csak természetes, hogy ezekből a küzdelmekből minden alkalommal kivette részét a rutén őslakosság is, mely mikor szerény fészke veszélyben forgott, vagy a szabadság ügyéről volt szó, mindenkor tétovázás nélkül állott a szabadság védők zászlaja alá. A XVII—XVIII. századok küzdelmeit, Bocskay, Bethlen, Thököly s a Rákóczyak fölkeléseit, je í sem lehet képzelni a zempléni, ungi, beregi, máramarosi rútéin lakosság részvétele nélkül. 1688-ban Munkács védelmében, Zrínyi Ilona oldalán harcoltak, mikor is nem egy rutén vitéz tűnt ki életmegvető bátorságával. Aztán jött a kuruc-korszak. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca, melyben a Keleti-Kárpátok osztrák uralmat ösztönösen gyűlölő, <szabadságszerető népe, attól a pillanattól kezdve ott állott a Fejedelem oldalán, mikor az 1703-ban Bige Lászlóval, Papp Mihállyal, a »kegyelmes Fejelem plenipotentiáriusával«, a nyomorult jobbágyság részére elküldte az »Istenért és szabadságért« felírású zászlókat és azt a kiáltványt, mely az amúgy is elkeseredett tömegben eí nem fojtható erővel lobbantotta ki az új, jobb, emberibb élet utáni vágyakozást. A történelem följegyezte, hogy azok között, kik 1703-ban tömegesen tódultak a Beszkideken átlépő Fejedelem elé és térdreborulva, sírva hálálkodtak, hogy bejött megmentésükre, toobségben volt Zemplén, Ung, Bereg, Máramaros földhözragadt népe. Nem egy, nem száz, hanem ezer Esze Tamás i lelke élt a hevenyészve összeverődött »mezítlábas, rongyos« seregben s ha az osztrák reguláris csapatokkal való első mérkőzésük Dolhánái nem is végződött győzelemmel, de ezt a kudarcot feledtették azok a fényes hadi sikerek, melyek a kuruclabánc háborúk első (éveit olyan reményteljessé tették. És emlékezzünk az 1848—49-iki szabadságharcra. Mert vájjon lehet-e elfeledkeznünk arról, hogy a szabadságharc kitörésekor a rutén -származású Popovics Viktor ungvári püspök gyújtó beszédére, 24 rutén papnövendék állott be honvédnek s közűlök többen haltak hősi halált?! Az 1914—17-iki világháború rettenetes küzdelmeiben, melyek az Északkeleti Kárpátotc egész ihatárvonalán, láng és vérözönbe borítottak mindent, a védők soraiban ott küzdöttek Koriatovics hűséges fiai is, leikről napjaink sorsdöntő perceiben tefjes joggal és büszke öntudattal állíthatta Fenczik István dr., a rutén nép egyik vezére, hogy »m i n d í g gens fi de f i s s i m a volt é s a z i s fog maradni mindenha!« 1918 május 18.-a Kárpátalja népének történetében felejthetetlen dátum lesz mindenha, mert az akkori idők vezetői, Ungvárott hf>— 543 — 35