Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
A három északkeleti város
A város környéke sejteti, hogy valamikor, évezredek (előtt, mikor még nem volt kialakulva a Vérke médire s a Tisza időszakos kiöntései a Szennye lingoványaival egy beláthatatlan mocsaras térséget alkottak a magaslatokon kő, bronz és vaskori embercsaládbk élték primitív életüket, kik lakozásuk emlékeit itt hagyták a késői korok fiaira. Hogy a mai Beregszász fölötti magaslatokon is megszakíttatlan folytonosságban éltek a történelemelőtti kor embercsaládjai, azt az a sok kő~, bronz- és vaskori emlék igazolja, melyek a különféle föld'munkálatok alkalmával kerültek ki a televényből. De a következő korszakokban is lakott hely. Közvetlenül a Kr. sz. e. időkben, az erre kóborgó kostobokok, majd az őket követő; thrák törzsek, a germán carpök', gepidáik és avarok lakták, kik valamennyien emlékeikben tették le névjegyeiket. Sőt a barbár emlékeken kívül római érmek, fegyverek 1, különféle sírleletek is kerültek ki a talajból, mivel megerősíteni látszanak a hagyományt, mely szerint itt a rómaiak egyik északra tolt telepe: Peregrinum álíott egýkoron. A mai Beregszász eredete színdús mondával kezdődik. A monda szerint abban az időben, mikor még a városnak híre-nyoma sem volt, élt a vidéken egy pásztor. Ennek a bikái egyszer összevesztek' s nagy dulakodásuk közben, mély gödröt vájtak maguk körül. Mikor a pásztor nagy ügyei-bajjal szétválasztotta állatait, a gödör fenekén egy kőhordót talált, melyet mikor fölfeszített, csaknem elvette a szemevilágát a tömérdek kincs, mely abból szanaszét gurult. A pásztor magához kiáltott társaival a gödör helyén ásni kezdett s íme, még hat kőhordóra bukkant, melyek azonképpen színültig voltak csengő aranypénzzel, ragyogó ékkövekkél s füzérbe fűzött gyön- • gyökkel. A lelt kincseket, nehogy a rablók rájuktörjenek, elrejtették iá közeli mocsárban, de valamennyit hagytak maguknál. Ebből a pénzből hálájuk jeléül kisded templomot építettek a Mária-anyának; s (időknek multán a tájra gyűlt nép e körül építette föl elsői házait. Ezekből a sárkunyhókböl fejlődött ki a mai város. A XIV. századból származó rórn. kathoíikus templom falába illesztve két ősi faragvány látható. Egy, szakállas férfi s egy bika feje. A beregszászi pásztorok ma is esküsznek rá, hogy a faragványok a 'kilincseket találó pásztort és bikáját ábrázolják. Hogy az első Árpádok korában lakták-e már a mai városhelyet, nem tudjuk biztosan. De közvetlen környékének rengeteg erdőségeit már első királyaink is ismerték 1. A krónikák Szent Lászlóról írják, hogy miikor az az 1092. évben Szabolcsban országgyűlést tartott, vadászni ellátogatott a beregi hegyek aljában elterülő roppant erdőségekbe is. Két-három évszázad on át, ezóta volt kedvelt királyi vadászóheíy : fore stae sanctorum regum. Vidékét Szent László idejében az Erdélyből áttört kunok és besenyők pusztították. Gyakori megjelenésük miatt a lakosság elmenekült s a vidék néptelenné lett. Ez volt az oka, hogy pár évtizeddel később, II. Géza, 1148 körül a szepesi (és erdélyi szászok letelepítésével egyidőben, a közben e ímoc sa ra s o dott, elberkesedett Beregszász helyén is szász vendégeket telepített le. A mai város alapjában tehát szász telepítvény. Régi neve Lampert-, vagy Ruprechtháza. Első lakói bányászok és szőlőmüvelők. A Nagyhegyben ők nyitották meg az első —- 518 —
