Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A három északkeleti város

vies Vazul püspök gyújtó beszédére 24 rutén papnövendék állott be honvédnek s közülük többen haltak hősi halált. A sors különös játéka, hogy a magyar szabadságért elvérzett rutén ifjak közüf négy ugyanazt a nevet viselte, mint a mai idők ruthéin vezetői: Bacsinszky, Voíosin, Fencik és Bródi. Ez utóbbiak közül Fencik és Bródi ma is őrzik elődjeik nemes hagyományait s rutén voltuk

1 büszke hangoztatása mellett, hű fiai Szt. István országának, Bacsinszky és Volosin azonban cseh zsoldba állva, fajuk

1 és hazájuk ellenségeivé lettek. Ungvár a keleti részek metropolisa. Az Ung! vize mindkét partján, három

1 halmon épült. Keleti halmáin áll a régi vár. A délin a görög katolikus püspöki palota és székesegyház. Nyugatin a vármegye háza. Alattuk terül el már a középkorban is élénk forgalmú város, mely különösen a kéletmagyarországi kereskedlelemnek volt egyik fontos állomása. Már nemzeti összeroppanásunk előtt, is élettől lüktető, kultúrában gazdag város. Igy nemi csoda, ha a terület elrablása után; a csehek tartományi fővárosukká tették s a beözönlő cseh hivatalnokok részére a város egyik negyedében, a Gaíagón, modern villasorokat, hatalmas középületeket, kaszárnyákat építettek, de ezzel szemben régi virágzó kézi és gyáriparát, mint mindenütt a Felvidéken, elsorvasztották. Ma a galagói városrészben van a pósta, kir. törvényszék, nemzeti bánk, rendőrség, államépítészeti hivatal palotája. De valamenynyit uralja a kormányzósági palota, melyben egyszersmind a főispáni és vármegyei hivatalok is otthonra találtak'. A palota előtti parkban állították föl az országzászlót, melynek talapzatát Ung, Eger, Gerény, Nevicke és Szerednye várának köveibőr emelték. Az emlék előtt virágból kirakott magyar címer, körülötte: »1938 november 10« — a felszabadulás dátuma. Bár Ungvár 20 keserves éven át cseh rabság alatt sínyíett s a »hódítók« mindent elkövettek, hogy 80%-bán magyar lakosságát eícsehesítsék, vagy ukránosítsák, ez a mesterkedés ük' nem sikérült. De hogyv is si kerülhetett v volna, mikor ez a város Árpád vezér fejedelemmé kiáltásának a helye, a Rákócziak, Bercsényiek ősi fészke, Dobó István szülővárosa, hol me is nemzeti ősmon dákká f, multunk dicsőségévei telített minden lélek! Innen érthető, hogy 1938 november 10.-én, a cseh járom alóli felszabadulása napján, a lakosság kebeléből szinte döbbenetes erővel szakadt f öl az örömujjongás, hogy újra visszatérhettek a magyar hazához. Mintha 20 évig egyébre se vártak volna, mint a napra, órára, percre, pillanatra, miikor szabadon zendülhet föl ajkaikon a Himnusz és Szózat nemzeti imádsága és az utolsó cseh zsejbrák még: netn takarodott ki a városból, gyermek és agg, férfi és nő, szolga és úr, máris az öröm végtelen, szentté nemesült extáz i sával énekelte a fölszabadulás hozsannáját ! Ma 33.120 lélekszámú törvényhatósági joggal felruházott város és Kárpátalja kormányzóságának székhelye. Érdékes és kedves emlékékkel telve, a Kossúth-téren üfjünk föl — 512 — 33