Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Kalandozások a Magas Tátrában

* A két Ta r pata k találkozásánál fekvő Zerge szál

'ó terra szán pihenjük ki az iménti túra fára dia ím ait, hogy aztán a N a g y-T a r p a t ak völgyében folytassuk tovább kóborlásunkat. A völgyszakadék felől erős mormolással ide hallatszik a közeli vízesés zúgása, melyet megtekinteni elsőrendű turista élvezet. Ha megállunk a vízesés alatt átvezető fahídon, az első pillanatban va 'ósággá I elbűvöl annak nagyszerűsége. Előtérben gömbölyűre koptatott, mohával, tényé ros szürke zuzmóval beszőtt háznagyságú sziklatömbök. Közeiken, mint a francia kertművészet szökőkútjai n, sugárban ömlik a zöldesen villogó hólé. A sziklák előtt hatalmas, tölcsérszerüleg bemélyedő döbörök tátonganak, melyekben mint az örökmalomban, golyó alakú kövek megállás nélkül forognak és forgásukkal egyre horzsolják, gyalulják, tágítják a döbörök oldalait. A leköszörült mikroszkopikus kőparányokat azon pillanatban elkapja és magával ragadja a víz. Évezredek során így keletkeznek a hegyipatakdk döbörei. így szállítja el lassan-lassan, ember által észrevehetetlenül, a lerohanó víz a hegység anyagát. Följebb, a látványok látványossjága : a hatalmas méretű, lépcsőzetes szintekben ismétlődő vízesés, mely mintha a hegység regebeli óriásai katlanokban forralták volna föl, úgy buzog, gyöngyözik, tajtékzik és roppant tömegeik lezuhanásával olyan é es, csattogó, dübörgő Hanggal tölti meg* a völgyet, hogy közelében nem hallani meg a szót. A lezuhanó víz mindkét partján üde, párától csillogó fenyves óriásai álldogálnak. Néhol a szepesi fűz, vagy nyír- és vadsom-bokrok hosszú ágai nyúlnak a habok fölé, mintha érdekéin® őket a fodrok játéka, vagy a megcsendésült helyek tükrében gyönyörködnének önmagukban. A patak hátterében terpeszkedik a középorom roppant tömege. Fél magasságáig haragoszöld fenyőszőnyeg takarja. Följebb a törpefenyő és boróka sűrű, áthatolhatatlan szövevénye, míg a csúcs körül már csupasz, töredezett sziklatuSkók borítják

1 s hosszú, fehéren villogó kőfolyásai messziről azt a hatást keltik, mintha tetejéből patakok futnának a mélybe. A magashegységbe mindenütt a patak medre mell|ett halad az ösvény. A levegő tiszta, éles, ózonnal telt. A fenyőgyanta illata olyan erős, hogy mellette eltompít minden más szagot. Ez, vagy az új részletek utáni vágy üdit-e föl és acélozza meg izmainkat, mintha csak most kezdénők el a túrát, frissen, a fáradság legkisebb érzése nélkül, jó kedvünkben botunkkal nagyokat koppantva a kövön, kúszunk a magasba. Egymásután marad mögöttünk a Hosszúrét, a fenyő legfelső határa, a patak partját kisérő morénatömbök, apró fahidácskák, síkos törmelékkúpok, a törpefenyő és borókaszőnyegek, majd másfélórai kapaszkodás után megérkezünk a Hosszút ó hoz s e fölött egy törmelékmezőn való fáradságos átvergődés után a Nag,ytarpatak|i m enecfók'hiázti'ioz, melynek ajtajából remek kilátás nyílik az egész völgyre. Előttünk magaslik a Bibircs 2490 méter magas orma. Ugyanennek a hosszú gerincnek nyugati végében a Viszoka, kelteti részében pedig a S za I ó'k'i-c sú c s függőleg'es falakba hasadó szakadé— 504 — 30