Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Kalandozások a Magas Tátrában

A Gerlachfalvi-csúcs. Kalandozások a Magas Tátrában. A Husz-park előtti Poprád-hid köpi Heréhez támaszkodva nézzük az előttünk kibomló tájat. Alattunk a Poprád vize suhog. Néha megmegloccsan a vízszin és tündöklő, gyöngyöző, szivárványos cseppek feccsennek szerte, amint egy-egy pisztráng játszi kedvében fölveti magát, Az elő és középtérben a Szepesi-fennsík széles, barázdált, százszínü szőnyege terül. A szőnyegen, mint a gyermekszobák parányi játékfalvacskái, szétszórtan ott fehérlenek Felka, Mateóc, Nagyszalók, ßatizfalu, Geríachfaíu, távolabb, a rézrozsdaszínü fenyők övében Füred, Széplak, Lomnic. Aztán kékesszürke kúpok sora következik. Festményekről, fényképekről jól ismerjük ezt a lenyűgözően nagyszerű panorámát, de Imik ezek a valósághoz képest. Mikor az ember először pillantja meg, szinte hang! nélkül áll a gigászi arányoknak eme ritkán észlelhető nagyszerűsége előtt s ha ebben a pillanatban számot kellene adni érzéséről, nem tudná azt szavakba önteni. A fenyvesek övéből kiemelkedVe, sötétkék csipkés sziluettjével úgy hat ez a kép, mintha a látóhatárt nyugatról-keletre megülő sötét viharfelvő lenne, mely most készül fölemelkedni a zenitre, hogy aztán elborítsa az egész eget. De formáinak állandósága csakhamar meggyőz arról, hogy amit az első pillanatok benyomásában felhőnek véltünk, az a magyarok ősi szent hegysége: a Tátra íánqa és azok' a csipkék, melyek a masszivumból fürészfogszerüleg kiütköznek, a hegységnek tanulóéveinkből jól ismert csúcsai. Fordítsuk tekintetünket nyugat felé, hol a messzeség köde határt szab a szemnek és a Tátra nyugati végvára, a Kriváň gránittömege emeli tarfejét az égnek. Innen, a körülbelül 25 kilométeres légtávlatból, csak parányi, szerényen meghúzódó csipkerésznek látszik, noha tudjuk, hogy kevés híján 2500 méterre tolja sziklacsúcsát a felhők fölé, melyek olykor harmadrésznyi magasságáig sem érnek. — 480 — 30