Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A Szepesség.Késmérktól Dukláig

hivatkozással elfogja Rákóczit s előbb

1 Eperjesre, majd' Wiener-Neustadtba szállítják, hof ugyanabba a börtönbe zárják, mefyboí 30 évvel előbb nagyatyját, Zrínyi Pétert vitték a vérpadra, Rákóczi további életsorsa közismert. Tudjuk, hogy börtönéből egy Lehmann Godfréd nevü dragonyos kapitány segítségével szökik meg és Lengyelországból szervezi meg

1 azt a pár év múlva kirobbanó lelkesedéssel megindult szabadságharcot, mely amilyen gyönyörűen indült, 1711-ben olyan szerencsétlenül végződött. A szatmári békekötés Aspremont grófnő, született Rákóczy Julia birtokában hagyta meg a sárosi uradalmat. Halála után férje rokonaira szállt. Mikor pedig ez a család is kihalt, előbb a Szirmayak, majd

1 a Luzsénszkyek, végül a Pulszkyak örökölték. De azok már nem tudtak mit csinálni a hegytetőn omladozó várnai s a tövében málladozó falakkal. Hagyták hát tovább pusztulni, omladozni, úgy, hogy ma már valóban közel az idő, mikor mindketten csak olyan muítakba vesző emlékei lesznek a letűnt időknek, mint egykori birtokosai, a Rákóczyak. Járjuk a romokat. Majd fölkeressük a várhegy aljában 'olmladozó kastélyt. Széles, kikopott kőlépcsőkön kongó terembe lépünk. Az emiélek egész sora vonul föl lelkünkben. Eszünkbe jut, hogy volt idő, mikor e falak között kovácsoigatták a nemzet sorsát. Nézzük a kikopott kőkockáikat. Keressük a történelem nagy alakjainak lábnyomát. Itt jártak, itt éltek, itt tervezgettek, itt csalódtak. 1694-benl itt iktatták be a sárosi főispánságba II. Rákóczi, Ferencet és hét évvel később itt fogták el osztrák poroszlók, hogy a vérpadra hurcolják. Lehunyjuk szemünket. Ugy érezzük, mintha az idők kereke két évszázadot fordult volna vissza. Egy drámai kép bomlik előttünk. Éj van. A viaszgyertyák sárgás lobogványa világítja be a sárosi vár egyik termét, melyben beteg hitvese mellett virraszt a vármegye örökös ura: II. Rákóczi Ferenc. Künn tombol a vihar.. Meg-megrázza az ablakok cfeszkatábláit és fölriasztja a lázálomban szunnyadó nőt, ki azt álmodja, hogy férjét elrabolják tőle. Az álom valóra válik. A vŕhar sivításába nehéz, dübörgő lépések zaja vegyül. Az ajtószárny fölpattan és füstkígyókát hányó fáklyák világánál fegyveres poroszlók törnek a terembe, hogy halálra keressék a férfit, ki útjában áll a zsarnoki hatalomnak'. Az események emléke végigviharzik a lelkűnkön. Pillanatok alatt átéliük a letűnt id'őket. Aztán lassan elmosódíilk a kép és amint magunk körül tekintve újra a pókhálós, vedlettfalu teremben találjuk magunkat, szinte önfeledten suttogja ajkunk az imént olvasott epitáfiumot: sic transit, glória mundi!... Elhagyva Nagysárost, rálépünk a délkeleti irányban kígyózó útra és a Tarca folyását követve, másfélórai séta után Eperjesen találjuk magunkat. Izzó nyári hangulat -vesz körül. Kétoldalt aranykalászt ringató, pipaccsal, szarka'áb'bal hímezett rozstáblák húzódhak. A völgyből a hétszázéves Miklós-templom harangzúgása ring felénk. Mély, szo- 460 - i