Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Az Ipolytoroktól Rózsahegyig

Mikor efpusztult, a várak ideje különben is már múlóban volt* A védő és támadó fegyverek tökéletesedésével a hajdan erős falak elvesztették jelentőségüket. Ezért nem is építették föl többé, hanem veszni hagyták. A vár alatti község érdékes építészeti híressége a róm. kat. plebánia-templom, melyet Althan Károly és M igázz i Károly váci püspökök az 1716—57 közötti években építtettek. Nógrádról, a vár alatti hídon átkelve, a temető mellett nyugati irányban vonuló zöld jelzésű útra íépüník s a Madaras, Szőlősmező és Szélesmező határrészek dimbes-dombos lankáin át Királyrét felé tartunk, honnan a közalapítványi birtok remek szálerdejében, mindenütt az iparvasút mellett, vagy ami biztosabb, mert az erdőőrök nemi térítenek vissza, a Kis-Királyréten át, a Mogyorós-hegyet megkerülve bandukolunk a ki sin ó c i menedékházhoz, melynek verandaszerű éttermének ablakaiból a kedvese bbn é l-kedveseb'b képek egész sora bomlik a természetkedvelők előtt. A 60 ágyas és 40 szükségférőheíyes, ízléses, villaszerű menedékházban megpihenve, másnap, kék jelzésű, úton fojytatjuk barangolásunkat. Leereszkedünk a Pokolvölgybe, rálépünk egy árnyas erdei útra és lassú emelkedéssel, az úgynevezett Inóci-vágás Kazárrét nevű tisztásán át, egyre emelkedő menetben érjük el a Halászbérc, majd' •Vörösbérc gerincét, honnan csakhamar olyan ponthoz érünk, mely még a legfásultabb embert is megállásra készteti. A beláthatatlan bükk' és tölgyerdőkkel fedett, szelíden kúposodó, egymásfölött amf i teátrálisan emelkedő hegyek láncának szemléletében merülhet el itt a vándor. A kilátó közelében levő Étel-pihenő padjára ülve, órákig is elnéznők ezt a bájos tájat, mely talán éppen azért oly megkapó), mert minden ízében szelídséget, nyugalmat áraszt maga körül. Nincs benne egy kirívó színfolt, egy, a többi közül ridegen kiugró sziklaiéi, csupa szelíd formák, tompa pasztell-színek, de az árnyalatok' olyan rendkívüli finomságával, amilyennel csak a Természet tud remekélni. Az Etel-pihenőtől északra, mindenütt a gerincen vezet tovább a hirtelen meredekké és kövessé váló út, mely egy erdőírtás szélén vezet föl a Nagyinóc 813 méter magas csúcsára, A menedékháztól kényelmes gyaloglással, másfél óráig tartott, míg feljutottunk. Minthogy a Nagyinóc a Börzsönyi-hegységnek délfelé kitolódott legmagasabb csúcsa, arról remek kilátás tárul a természetjáró elé. Lelátunk' Mária Nosztrára. Távcsövünk kerék lapján tisztán áll előttünk a női fegyintézet épületkolosszusa. Felénk villog a szokolyai templom tornya és pontosan velünk szemben, a Duna szorosa fölött áll őrt a Hegyestető és a Szent Mihály ikerkúpja, azontúl pedig a Pilis csoportja, közismert óriásával, a Dobogótetővel. Északfelé, a Nagy Hideghegy 865 méteres csúcsa csalogatja vándort. A kék jelzésű út továbbra .is a gerincen vezet. Talán fáradtak vagyunk, talán többet szemlélődtünk, de tény, hogy a Nagyinóc és a Nagyhideghegy közötti 2 kilométeres légtávlatú útat, teljes egy óráig

1 tartott megtenni. Innen piros-kék jelzésű út vezet tovább, a hegység legmagasabb tömbje, a Csóványos felé. De míg oda jutunk, előbb le kell ereszkednünk a Hideg-nyeregbe, maid egy erdővágásban fel kell kapaszkodnunk' az Égéstetőre s a sziklás Hangyásbérc keskeny gerincére. — 394 —