Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Bükki tájak

] annak ki a fák lombjai alól. Északon szembe találja magát a 669 méh ter magas Várheggyel s ettől balra a Bükkből lefutó íárkányi-patakj partján hosszan elnyúló Tárkánnyal. A falu fölött kezdődik

1 a Bükki erdőrengetege az ebből kiütköző Bélkő, Peskő, Tarkő, Háromkői nyolcszáz métert meghaladó sziklás csúcsaival. Az Eged

1 hegyéről pompás szálerdőben vezet tovább az út Várhegy-, majd ennek délkeleti oldalán található, mélyedésben fekvő Várkúthoz, hol a M. T. E. Bükk-osztályának szép fekvésű menedékháza üdvözli a hegyek között bolyongó vándort. A völgyben valaha erős, munkálatlan terméskövekből rakott vár állott, de hogy ki építette, ki bírta, mikor és milyen körülmények között pusztult el, megbízható adatok hiányában nem tudjuk. Lehet, hogy még a Kr. e. századókban erre tanyázó kotinus törzsek földvárainak egyik bástyaszerü erődítménye volt, de lehet, hogy a későbbi korokban iti élt jazig népeké. Hogy az ezt megelőző évezredékben kőkori hordák-, a skitha-, hunn-, avar-időkben pedig a nevezett népek tanyáztak

1 csúcsán, azt egyfelől a szénréteges hulladékhalmokban lelt kőbalták, a Hegyaljáról idekerült o'bszid

!i á n pengékből, a bükki kultúrához tartozó edénytöredékekből, másfelől a skitha, hunn, avar ékszerekbői, indáfonatu griffes csattokból, övdíszekbői, kardhüvely-végekből következtetjük. A hegy csúcsán ma a M. T. E. Bükk-Osztályának egy 15 méter map gas, erős tölgyfa-gerendákból ácsolt, kényelmes feljáratu kilátótornya áll, melyről széttekinteni ne mulassza el a Természet egyetlen! szerelmese sem. A Várhegytői, illetőleg Várkúttól, Borsod és Hevesmegyék határán, az Ibolyás-hegy lábánál húzódik az út észak fêlé s a Barátréti kolostor romjai közelében éri el az E g e r-l i la f ü ír e d i műútat, mely egy darabig a Lök i-bérc keleti völgyében, egyenjss iránybán, pompás erdőket, virágterhes tisztásokat metsz keresztül, die a Tarkő alatt hirtelen kígyózó szerpentin-kanyarokba csap át és utolsó nagy ívét Répáshutánál írja le. Répáshuta a Bükk belsejében, 500 méter tengerszinti magasságban fekvő, mintegy félezer lakost számláló község. Fölötte emelkedik a 639 méter magas Bal la-bérc, melynek északi oldalában, 53 méternyire a völgy talpától, mélyül a 30X8 m. kiterjed désü, két kürtőjü B a I I a-ba r I a n g. A barlang egyike volt a jégkori ember tanyáinak. Hi H ebrani

d Jenő 1909-ben végzett benne ásatásokat, mikoris annak sárgás, késő jégkori rétegéből néhány remekül megmunkált felső-solutréi kőeszközt, több apró emlős és madár

1 csontot s ia|mi mindézeknél sokkal értékesebb, egy másfél év körüli gyermek koponyáját emelte ki. Világviszonylatban is egyetlen eset ez, mikor ilyen fiatalkorú gyermek csontjai kerültek elő a diluviumból. Répáshuta alatt még egy hatalmasat kanyarodik a műút, aztán lassú emelkedéssel, gyenge elhajlásokkal vág a Bükk rengetegébe. Mintha földre terített hosszú fehér szalag! fúrná magát a véget érni; inem akaró lombpalástba. Az autóbuszból kitekintő olykor nem lát mást, mint két magas hegy közé beékelt parányi útszakaszt, a napsütésben ácsorgó bokrokat, egy-egy részletét a kobald árnyékot vető erdőnek, majd

1 fehér bóbitás virágcsomóktól pettyegtetettnek

1 látszó ka— 366 —