Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Bükki tájak

látás, sem út s e perem szélére kerítést vert az ég, melyen túl következik az Ür. Ha kelet felé tekintünk, a hegység érdekes kúpjait, völgyeit, tarajait, szakadékait mutogatja. Itt emelkednek sorjában a Kőíyukgalya, Vince Pál, Paz sag, Ba lia bérc, N agy dé I, KeskenyB ü k k, M aga st elő s a Feketehegy, ezeken túl pedig a Sajó völgye és egészen ködbe veszve, a Hegyalja rendkívül finom hegycsipkéje'. A Tarkőtől északnyugatra, körülbelül négy kilométer légtávlatban emelkedik a Bükk legmagasabb orma, a 959 méteres I stál lói S kői, melyről azonban a felnövekedett erdő miatt korántsincs olyan szabad kilátás, mint a Tarkőről. A csúcs nyugati letörésénél húzódik a S žala j

!k a vízeséses, pisztrángtavas, vadregényes szurdokvölgye s ennek oldalában mintegy 80 méternyire a Völgy talpa fölött, sötétlik a jura mészkőbe 45 méter mélyen fúródó I s t iá 1

1 ó s k ő li-b a r í a n g. Ez a barlang is egyike a jégkori ember tanyáinak. Mélyéboil a H i I le b

1 r a nid} J e in lő, K a d i c Ottokár és Saád Andor által megejtett ásatások! a legalsó diluviáíis agyagrétegbe ágyazva, a jégkori fauna marádványáií mellett, pörkölt és hosszában széthasogatott csontokat és számos aurignacien tipusú kőeszközt hoztak felszínre. Az úgynevezett »Kövek« vidéke (Tar-, Pes-, Bél , Istálíós-, Vörös- és Háromkő) méltán rászolgált a Maga s-B ü k k névre, mert 'átlagos magassága 800 méter. Területe karsztfoltokban gazdag. Mint ilyen, töbörökkel, víznyelőkkel, dolinákkal, zsombolyokkal — belsejében eddig még fel nem tárt barlangokkal telt. Éppen ezért kévés forrása van. Az egész terület voltaképen nem' más, mint magas, szélein hirtefen leszakadó, festői szirtromokban gazdag fennsík. Ha áz Istállóskő ormáról leereszkedünk a keleti völgyében kanyargó iparvasúthoz, a végállomástól két kilométernyire visszamenet, egy ösvény vágódik a szálerdő mélyébe. Ez az ösvény pár órai gyaloglás után, a Bálvány és Bo rovny á k nyergében, 880 méter feni gerszinti magasságban fekvő B á n k ú t i menedékházhoz vezet, melyben kényelmesen pihenhetjük ki a kóborlás fáradalmait. A menedékháztól nyugatra húzódik a területet bérlő Pallavicinfr Alfonz őrgróf vadaskertje. Ha ennek kapuján belépünk^ az erdőbe, alig negyedóráig: tartó menetelés után feljutunk a Bükk második legnagyobb hegyének, a 966 méteres Bálványnak a csúcsára. A csúcson egy háromszögelési gúla áll, melyről épp olyan kiterjedt, de részben más tájmotivumokból álló körkép remek részletei tűnnek elénk, mint a Tarkőről. Sajnos, nincs elég terünk, högy részletesen ismertessük a csúcsról belátható körképet, éppen ezért egyszerűen csak névleg említjük meg, hogy a főégtájak felé forduló előtt mely nevezetesebb pontok tűnnek föl: Észak felé, a látóhatár ködölő peremén feltűnik az Alacsony Tátrához tartozó Gyömbér és Királyhegy, mögöttük a Magas Tátra csipkéi. Közelebb a Sajó félkörbén kanyargó völgye. Túl rajta az Eperjes-tokaji-hegylánc, közvetlen alattunk a Bán völgye. Itt Szilvásvárad, Nagyvizsnyó, amott Dédes, előterében a dédesi vár romjaival. . A nyugat felé tekintő előtt kibómlanak a Mátra óriásai: a Kékes, — 353 — , 23