Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
Bükki tájak
A Garadna és Szinva völgye különben is igen érdekes példája a völgyalakulásoknak. Ugyanis mindkettő hátráló erózióval vájta, marta magát a fennsíkba és ezzel egyre beljebb 1 és egyre magasabbra került *a hegységbe. A hátrálva növekedő völgyek ekként feltárták, napvilágra' hozták a mélyben rejlő barlangi folyások egy részét is, viszont egyikétmásikát el is térítették eredeti irányaiktól. Geológusaink megállapították, hogy a Garadna és Szinva valaha, mint barlangi forrás, à hámori Puskaporos-barlangon át buggyant a napvilágra, ma pedig egymástól elég : távol kerülnek felszínre. A Bükkre jellemző az időszaki és hévforrások jelentékeny száma is. Ezek főleg a Bükkfennsík déli peremén törnek a felszínre, ilyenek pf. a Tarkő közeiében a V ö r ö s k ő-f orras s az Imókő lábánál a csapadékos években rendkívül bővizű lm ó-forrás, melynek különös nevezetessége, hogy száraz nyarakon mintegy hetven méternyire lehet kürtőjébe leereszkedni. Hévforrásai közül megemlítjük a gö rö'mbö I y-t a p o I ca i (25—32 C.), diósgyőri, I a torvár i, kácsi (17—26 C.), továbbá az' eg ri (31 C.) forrásokat. A vidék nagyo;bíb patakjai északon a Sajó vizét tápláló B án és ennek mellékvize a C s e rn e I y, f továbbá a Kazinczi-, H a r i c a- és B á b o n y-patakok. A Hámori-völgyben az imént említett Garadna s a pompás vízeséseket alkotó Szinva. Keleten a melegvizű Hejő. Délen a Kisgyőr felől jövő C s i n c se, a Sályon, Ábrányon keresztülfutó Lator és ennek anyapatakja a K ácsi-víz. A Belső-Bükkben ered a Cerépfalu és Bogács mellett elfolyó Hór s ennek anyapatakja a Kánya. Kisebb vízerek a N o vaj i és O sto r o s i-patakok. Legjelentékenyebb vízfolyása az Eger, mely egyszersmind határt szab a hegységnek, elválasztván azt a Hevesmegyét beágazó Mátrától. Mint érdekességet !meg kell m égi említenünk a bükki »visszafolyó« forrásokat is. Ezek rendszerint a tetőkön fakadó erecskék, melyek csak addig élnek, míg agyagos területen folydogálnak, de ha az agyagréteget mészréteg váltja, nyomban elnyeli őket valamelyik töbör, vagyis viszszafoiynak a hegybe. Ilyen pl. a Létrás és D i s z n ó s-patak ere. Tavai közül legjelentékenyebb a festői részletekben gazdag H ámori-tó, mely valaha a Garadna ,és Szinva mesterséges felduzzasztásából keletkezett. Kisebb, de nem kevésbbé kedves környékü tavai még a Bélapátfalvi-, S z a I a j k a v ö I g y i-, F e I s őt á r kán y i- és G ö r ö m b ö I y i-t ó. Csodálatosan szép és érdékes a Bükk növényvilága is. Alig pistyan a tavasz, a hópászták szélén, az erdőaljakban, már is megjelenik! a fehér hóvirág. A napsütötte mészsziklák vékony gyeprétegéből százá-> val tör elő a gyapjas szőrű, lila köntösű kökörcsin. A lomberdők alján az erős illatú müge és gyöngyvirág. A tömegben élő fogasír, mely virágzásai teljén halványrózsaszínre festi az erdők szélét. Mellettük a szemjetleiket gyönyörködteti az ibolyaruhás hunyor, a mélykék májvirág, a sángapártás pápics s a tömegével ható enyves mécsvirág. A nyár is gzönével ontja a legszebb, legpompásabb virágokat. A vágások oldalait pirosra festi az erdei deréce özöne. A sokfajtáju aggófü és a halványkék harangvirág. Bármerre nézzen a szem, mindenütt találkozik a bókoló, lilakék, bojtos szélű turista virággal, a mészsziklás helyeken a vérvörös Szegfüvei, az erős illatú gyöngyikével, a csúcsok felé a kék, lila vagfy sárga pártás fürtös sisakvirággal, az aranysárgán — 343 — , 23
