Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A Mátra vidéke

ros vize közt fekvő Szihalom dombján ütötte föl leveles sátorát, hadinépe pedig a Tisza partján fekvő Poroszló vára feíé húzódott, cfe ugyanekkor a közeli Eger váráról hallgat, mintha annak létezéséről mit se tudna. Az egri vár oklevélileg igazolható története Szent István ama tényével kezdődik, hogy a mai várhegyen Szent János evangelista tiszteletére székesegyházat emelt s annak első püspökévé Cataphranust nevezte ki. Bár a székesegyházat, püspöki lakot s a társas káp^ ta lan házát ek'kor már erős falak vették körül, de ez még

1 njeím volt vár. Várrá csak a tatárjárás után épült s ettől kezdve ha a tövében terjeszkedő város valamiképen 'belesodródott a hadak útjába, lakosai kis értékeiket összekapkodva, fölmenekültek a várba. Igaz, hogy aj várost az ellenség rendszerint fölperzselte, mint például Giskra martalócai 1452-ben, Albert Egbert 1490-ben, Dózsa alvezére Barnabás! 1514-ben, Hardegg gróf 1527-ben, de a vár minden esetben épen maradt és emberéletben sem

1 esett kár. Várát királyaink gyakran látogatták, II. István itt halt meg 1131ben, Imre király 1204-ben. Ez utóbbit itt is temették el» rníg II. Istvánt nagy pompával vitték a nagyváradi székesegyház sírboltjába. Falai közt mlegtordul'tak: Klun László 1281-ben, Zsigmond 1406-ban, I. Ulászló 1440-ben, Mátyás 1458, 59, 61, 68-ban, II. Ulászló 1491Íben és II. Lajos 1520-ban. Neve a köztudatba az 1552. évi ostrommal került. A mohácsi

1 vész után ugyanis a terjeszkedő török hatalom, Buda, a dunántúli, és délvidéki várak elfoglalása után, kiterjesztette csápjait a Fölvidék felé is és Drégely, Szécsény, Hollókő, Buják, Ságh várak tornyaira egymásután tűzte ki a félholdas lobogót. A győzelmek sorozatát a »gyenge akol«-nak csúfolt Eger állította meg. Kapitánya Dobó István, ki alig kétezer emberével s a csodálatos bátorsággal küzdő inőkklel, párját ritkító erőfeszítéssel védte AÜ budai és Achmet temesvári pasák 150 ezer emberével szembén. Gárdonyi Gézának »Egri csillagok« című örökszép regényéből ismerjük Eger-viadalának mesteri leírását. És élükön Dobóval, ismerjük a koszorúba font hősök sorát is: az oroszlánszívű Mecskey Istvánt, az ezermester Bornemisza Gergelyt, Zoltay, Fügedy, Pozsgay, Pethő hadnagyokat, a nők élén pedig' a várparancsnok izzólelkű, félelmet nem ismerő leányát, a végveszély perceiben a bukást győzelemre segítő Dobó Katicát. Az 1552. év szept. 11.-én, — mint a tengerár az oceán egy kisded szigetét, a török úgy fogta körül a várat, melynek Bolyky-bástyáján lándzsanyelekre erősített koporsó hirdette, hogy védői iel vannak készülve a halálra is, Ali pasa még a megérkezés napján félmázsás kőgolyókkal 'kezdte töretni a falakat. Ezrével hullt a golyó. Tízezrével a nyilakra erősített tűzcsóva. A napok teltével az ostrom mind hevesebbé vált. A török minden erejét megfeszítve, szakadatlanul hajtotta embertömegeit a bástyák ellen, melyek itt-ott annyira megroggyanták, hogy törmelékeiken lóháton is föl lehetett jutni. A halottak, sebesültek, ezrével feküdtek a bástyák tövében. Olykorolykor már sikerült is egiy-egy török zászlót kitűzni a várbástyákra, de a védők a falakra nyomulókat újra, meg' újra a mélybe söpörték. Az ostrom 37. napján a legiszonyúbb rohamot állották ki a — 330 —