Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A Mátra vidéke

\a bokor és fa s az óriási rétség, melyen apró forráskák csoiportja csörög, vagy kutakba keretezve várja üdítő kristályvizévé! az embert, nyaranta a réti virágok millióitól olyan, mint a legszebb, legszíndúsabb szőnyeg. Akit egyszer valamely jókedvű vikendező társaság felcsalt a Galyatetőre s íaz emeletes menedékház terraszáról, ablakaiból, vagy* a ház mögötti kilátótorony erkélyéről széttekintett, ha egyébként korábban semmi különösebb vonzódással sem viseltetett a Természet szépségei iránt, az, mint a Mindenség csodáalkotásainak bámulója, sőt szerelmese fog e kirándulásból visszatérni. Bármerre tekintsen is, a végtelen táviatok, ragyogó és tompa színek, gigászi arányú és végtelenségig leegyszerűsített formák, pazarságig menő gazdagsága bontakozik ki szemei előtt. Távlatok, melyek legörbülni látszanak az égperem alá. Színek, miket híven vissza-' adni nem képes a legi stená I döttább iművész keze, mert nincs annyi erő, annyi árnyalati finomság, olyan leheletszerű — mondhatnók színnélküüség a palettán, melyből össze lehetne kevierni, ki fehetne hozni azt a bámulatos koloritot, mely itt érvényesül. És a formák! A törne-, l gükkel lenyűgöző ormok, hátak, gerincvonufatok sokasága és különfélesége! A finomságukkal meglepő csipkeláncok. Az el*ső pillanatokban jelentéktelennek tetsző, de va'ójában a nagy egész elengedhetetlen kellékeit alkotó részletek, melyek a legcsodásabb összhangot, elevenséget, hangulatot, életet (ehielik a tájba és teszik rabjává azt, kinek a lelkét nem fásította el teljesen az Éljet. De tekintsünk körül a tájon. Észak felé, az előtér 10—15 kilométeres légtávlatában a zagyvaparti Kisterenne, Szuhahuta, Dorogháza, Nemti, Mindszent, NoVák, Nádújfalu házcsoportjai fehérlenek ki az erdők, rétségek, szánfiók! tarka színkeverékéből. Mögöttük amfiteátrá'isan emelkedő kúpok, láncok, csipkék vonulata. Balról szemünkbe tűnik a Veporhoz tartozó Polly |á ina 1459 méteres csúcsa.. Közelebb a Ka ran c s s a látóhatárt beszegő Gyömbér (2045 m.). Alatta, mintha közvetlen közelében volna* a ko'baldos háttérből kivillan a törpének látszó Sa lg ó ,(620 m.), koronáján a távcsővel jól kivehető vár romjaival. (Tőle» jobbra kúposodnak a rimakokovai és 'klenóci (1021 m.) hegyek.

1 Ködbeveszően a L i p t ó i - h a v a s o k (2189 m.) lánca. Előtte a F a bova-Hola (1432 m.), fofytatásában a Vap.en.ica (1692 m.), aztán a Maga s Tátra fenséges, fűrészfogszerű oromsora, me ívből fel-» tűnőén ütközik ki a Ferenc József-csúcs 2663 méteres tűje. Mélyen a Tátra-vonulat alatt, látóhatárunk középterében szélesedik a Murányi fennsík (1227 m.). Előtte erősen Íetörpült (537 m.) kúpon Ajnácskő várának romjai gunnyasztanak. Egészen jobbról, közvetlenül a Tátra csipkéi alatt, a Királyheg y (1943 m.) rajzolja jellegi-' zetes fejét a tejszerűen opálosodÖ ég kékjébe. És mintha határt akarna szabni az innen belátható tájmezőnek, a Szep_es-GömöriÉ r c h e g y s ég alatt, kdbaldos ruhájában ott látjuk ácsorogni a pefsőczi Jánoshegyet (846 m.). Kelet felé, előterünkben a G a f y a - f e n n s í k kiterjedt, ritkabokros rétjén túl, a Mogyorós-orom-, Kis- és N a g y - Ľ|i p ó t meredeken aláeső falaiban gyönyörködhetünk. Ezen túl, balról a Píétielrh eg y e's e (961 m.), a Bükk Bálványa (937 m.) s a Sze— 320 — 10