Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A Felvidék geológiájának alapvonalai

Ezek főképviselői az őselefánt déli fajtája, az Elsphas merid'ionális, pstigris (Machairod'us leoninus) és ősvíziló (Hipopotamus maior). 2. A nedvesebb és hidegebb klímájú ;fauna-csoportjára, melyből kiválnak a mammut, gyapjas orvszarvú, barlangi medve, bariangii hiéna, barlangi oroszlán, taránd, őstulok, ősbölény és marmota. 3. Az enyhülő klíma faunacsoportjában a rénszarvas, gyapjas, orrszarvú, mammut, barlangi medve. 4. Közvetlenül a jégkor elmúltával az úgynevezett postglaciális időkben, az előbb említett fajok utódai s a tundra faunában a Ie

(nr>imiing-, marmota-, pele-, cickány-, ürge- és patkányfélék; a hód, nemes szarvas, őz, vadďiszinó, egypatájú ló és a rendkívül g'azdagi mad'árfauna, melynek értékes maradványait a felvidéki és ezek közüí elsősorban a bükki barlangkutatások hozták napfényre. De a mi reánk nézve legértékesebbé teszi ezt a kort az az, hogy eíbben az időben jelenik meg

1 a történelem színpadián az első »eszközt használó állat, majd az első biztos nyomokat hagyó ember. E nyomok igazolják, hogy a jégkor embere különös lelőszene

1te'ttel keresne föl a vidék 'barlangjait, peremhegyeit, de olykor letévédt a tundrás pusztaságokra is. * A negyedkor felső, tehát legfiatalabb rétegösszlete az alluvium, másként holo c én, vagyis áradmányi föld, mely a legutóbbi évezredek üledekjeiből áll. Mivel e kor növény- és állatvilága, éghajlata, emMerfajtája már azonos a maival, azért ezzel á •geologiai formációval bővebben nem is foglalkozunk.