Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
Budatintól Likaváig
res föl d da rab ba I, kárpótlásul annál több szépséget pazarolt reá- A festő,., ki szerelmese a vadregényes tájnak-, a turista, ki gyönyörűségét leli! a határtalannak tetsző fenyvesek, bizarr formájú csúcsok, szakadékok, patakvölgyek közötti barlangolásban-, a tudós, kit érdékel a hegyformák kialakulása, az arktikushoz hajló növényzet ritkasága, faunájának érdekessége és zárkózott életet élő, szegénységgel küzdő, szelid, szorgalmas népének sok-sok ősi etnográfiái sajátsága, az ne kerülje el Árvát. Mikor az ember Kra lován nál kiszáll a vonatból s befordul az Árva folyó völgyébe, mintha egyszerre más világba került volna. J óbbról-balról szemfárasztó magasságba kapaszkodó, vörös-, lue és jegenyefenyővel megült hegyhátak. A tömérdek fenyőből kiáradó ozont nem győzi magába szívni a tüdő. A pillanatonként változó tájformákkal nem tud betelni a szem. Az ősi múltból ezernyi visszaemlékezéssel telik meg a lélek s így testileg, kedélyiég mintegy felhangolva indul el a kígyószerüen kanyargó, mészportól hófehéren csillogó úton, melynek jobbján meredek kőmederben rohan az Árva habfodros vize, balján a Kralován-szuchahórai sínpár követi a völgy minden kanyarját. Kilenc kilométernyire a határtól, érjük az első, faházikókból álló, szétszórt településü, magas dombra épült zsindelytetős temploméval a kissé kiszéiesült völgybe tekintő falut: Pámicát. Erdőtől elhódított parányi határában, lépésnyi széles szántókon, zab, rozs, hajdina, krumpli és ikrica-csíkok sorakoznak. Az egyik kékesen-hamvasan zöldes, ez! zab. A másik fehér, mint a leesett hó, ez virágzó krumpli. Mellette rózsaszín, esiľagos virágaival díszlik a hajdina és liíás szőnyegnek látszik az ikrica. Párnicánál a Trencsén'ből átvezető Pupovi-hágó útja torkollik az Árva völgyébe. Az erős lejtésű útat teljes hosszában, a Zárziva-patak csacsogó folyása kiséri. Vize a mohos sziklatuskókkal telt mederben kanyarog. Ez a völgyék választja el egymástól a Kis-Fátra és ÁrvaiMagura csoportját, melyek végződésében két hatalmas hegycsúcs mered az égnek: az 1362 méteres |Bjela és az 1224 méterre kapaszkodó) Kozska. Ez utóbbi csúcsáról a szemet-lelket gyönyörködtető tájrészletek egész sora bomlik a szemlélő előtt Látja az északkeletnek tartó Magura láncát, a széf esiette j ü Kubinszká-holával, a tűszerüen végződő Mincsollal, a Díuha hosszú nyergével s a valamennyi fölé magasan emelkedő Roszudeccel. A hegylánc gerincéből párhuzamos ágak nyúlnak az Árva völgyei felé. A völgyön túl, 25—50 kilométeres légtávlatban, az Árva-Liptói-? mészhegység kobaldosan 'kéklő csipkéi zárják a látóhatárt. Velünk szemben, roppant tömegéveí trónol az 1613 méte ne s Chocs. Messzemessze, a távolság ködébe veszően, a Chocsná! is magasabb Szivi s e. (mögött a Nagy Beriikóv, mely mintha kirendelt őre volna a vidéknek, úgy áll ott az Árva-Liptó-galicia' határ összieszögelő pontján. Bizonyos, hogy Imikor ősieink valaha, a történelmi előidőkben, kimérték határát a Imagyar földnek, ez a hegycsúcs is mint egyik határjel szei-t nepelt. Az Árva völgyének Párnica és Biszterec közötti mintegy öt kilóméitérés szakasza, valósággal meglepi az embert, mert amit itt Iát, az: mem zora 1 »zabország«, hanem viruló paradicsom, hol nemcsak a me— 260 — 10
