Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Budatintól Likaváig

zöld tereit, sötét fenyveseit ha megszerettétek s rejtett kincseit is hogyha látni vágytok: jertek, elvezetlek. A Nagy-Fátra sugár fenyőkkel benőtt, kiálló párkányzatukkal lépcsőzeteket alkotó hegykoszorújában rejtődző gagyeri völgybe, a természeti ritkaságoknak ebbe a gazdag tárházába megyünk. Itt a borzalmasságaiban fenséges »Pokolkapu«, amott a Kozjeszkáli szeszélyes alakú sziklatömegei keltik föl bámulatunkat. Beljebb, az ősvilági erdőrengetegek képe tűnik elénk, Fölöttünk, mögöttünk, előttünk', áthat fan. fenyősátor borul. Lábaink alatt a szél döntötte, villámsújtotta fenyőóriások borostyánszőttes torlaszai, A nyomasztó, élni látszó csendét csak gally roppanása, kövirigó füttye s görgő 'kő zöreje zavarja néha-néha. Szorongás, félelem érzése üli meg az ember lelkét. Arcába verődj tülombok között, korhadó törzsön, recsegő gallytorlaszon át törtet előre, és örül a lelke, hogy [ritkul az erdő s a ritkuló erdő törzsei közül az égalj mély (kékje villan elő. ! A kitágult látóhatár peremén legymásután tünedeznek föl a Kracskov, Rakitov bazaltkoronás csúcsai. Jobbról a gyönyörű alpesi növényzettel ékeskedő széleshátu Ploszka. Balról a törpefenyővel borított Csernikamen és a távolság ködéből kibontakozva, a hófehéren tündöklő Tlsztá. A völgy fölött, hamvas gyümölcsü borókákkal benőtt mészkúport egy hajdani vár romjai roskadbznak. Blatnica, a Dettrichek és Pongrácok ősi fészke. Környéke gazdag a történelemelőtti kor emlékeiben. Ezekből tudjuk, hogy a turóci földön már a Krisztus előtti évezredekben, nevezetesen a bronz és kora vaskor idejében, sűrűn megült emberi telephelyek voltak. Erős, sáncgyűrűk'kel ellátott földvárak, melyek napfényre került sírjaikban és azok mellékleteiben, beszédes tanúbizonyságai amaz ismeretlen inevü törzsek életének, kik ádáz csatákat vívtak egykor a területért. Az első itt lakó ismert nevű nép a nagy kelta népcsaládhoz tartozó, fejlett vaskori életet (elő os, (illetőleg cotin, kiket azonban a nyu-' gatról-kelet felé nyomuló germán áradat csakhamar elsodort, magába olvasztott, vagy megsemmisített, úgy, hogy a Kr. u. századokban ez a nép már végképen leszorult a történelem

1 színpadáról. A Kr. u. Ill—IV. században kvád törzsek uralják a területet. A hagyományok Tudb r személyében hatalmas, ritka szervezőképességü 'királyuk nevét is tudtai vélik. Ennek nevéhez fűzik a három turóci vár: Turch, Szklablinya és Blatnica kezdetleges falainak építtetését is. Hogy az átvonuló hunnok, longobárdok, vagy szláv törzsek uralma idejében (néptelenedétt-e el újra, annak a történeímbien biztos nyoma nincs, de tény, hogy nemcsak a honfoglalás, hanem még a királysági első tizedeiben is, lakatlan erdőrengeteg volt a turóci föld. Ebben az időbén sem Blatnica, semt a többi turóci vár nem szerepel még. A XII. század vége s a XIII. század első fele az az idő, mely alatti a Turóc völgye benépesül és a kezdetleges ősi erődítések helyén kővárak épülnék. A terület ekkor királyi praedium. Mint ilyen, a XIII. században Zólyomhoz tartozott. Első önálló ispánját Tamás comes személyében, a XIV. század közepéről ismerjük. A blatnicai vár története tulajdonképen a XV. századdal kezdő— 256 — 10