Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Trncséntől Nagybitsségig

ros gyertyatartó, 127 kálán, 80 villa, 111 ezüst tányér. Foglalat nélkülij drágakő és igazgyöngy fontszámra. * Az 1616, év Szentkarácsony napja mély gyászba borulva találta Bittsét. Élete delén, 49 éves korában, nádbrispánságának 7-ik évében, Thurzó György váratlanul elhalt. Halála hírét kétszáznál több staféta vittel a szélrózsa mindén irányába, hogy a nádor temetésére invitálja a magas ura ság o kat. Tíz ment Pozsonyba, Bécsbe, a királyi udvarhoz. Három-három ment az erdélyi fejedelemhez s a külföldi királyi udvarokhoz. Tisztesség adás okáért kettő-kettő a zászlós urakhoz. A pozsonyi, temesi grófokhoz, székelyek ispánjához, érsekekhez, püspökökhöz, a sok apró német her-ceghez. Egyesével a közeli-távoli városokhoz, — mindegyikhez megivivén hírét a temetési napnak is, mely, hogy elegíendő idő legyen a készülődésre s a lm aga s uraságok megérkezésére, a következő év február 19.-ére lőn kitűzve. A temetési pompához száz végnél több bakacsin posztót hozattak Bécsből. Bevonták vele a folyosók falát, padlóját, lépcsőfeljáróját. Éjfekete bársonnyal takarták a hatalmas termet, melynek közepére állítot-r ták a nyolclépcsős katafaikot. A sötétbársony falakra arany és ezüst csillagokat tüzködtek, a mennyezetre pedig kirakták a nagy halott horoszkópját, ábrázolván vele a csillagos ég állását azon időpontban, amelyben 49 évnek e'őtte, Szentmihály havának másod'ik napján Lietava várában napvilágot látott. A terem négy falának közepéről, óriási méretben megnagyított, hófehér habos selyemmel bevont pajzsok függtek. Ezekről ragyogott le az öt mezőre osztott ősi Thurzó címer: közepén a koronás kétfejű sassal, másik négy mezőjében pedig egy-egy ágaskodó koronás aranyoroszlánnal és szarvassal. A katafalk négy sarkán, márványoszlopokra helyezett hatalmas ezüstkondérokban lobogott az égő szesz. Mögötte félkör a'akban, öt egymást lépcsőzetesen tetejező sorban 330 viaszgyertya szórta fényét ^ műötvösö.ktől készített vörösréz koporsóra, melyben teljes díszben, fején gyémántforgós kalpaggal, testén dúsaranyozású sötétmeggyszíngyémántgombos, nyusztprémes mentében, ibolyakék virágos szövésű brokát dolmányban, lábszárhoz símúló ugyanolyan színű sujtásos, aluî aranyrojtos nadrágban s fél szárú kordován bakkancsban feküdt az or1 szág első zász'ósura, kúnok főkapitánya, Dalmácia bírája, Magyarország nádorispánjai közül sorban a kilencvenedik. A katafalk előtt, címeres Íiía brokátterítővel takarva, négyszögű asztalka állott. Rajta a főúr gerezdes buzogánya, ékköves markolatú damaszcén kardja s a legfőbb bírói hatalom jeléül az ország pecsétnyomójának mása. Előtte a padmalyba szúrva egy hatalmas kétélű pallos^ Noha az elhúnyt főúr protestáns vala, a lelkiismereti szabadság és türelem szép példájára, a szerzetes rendék sokasága heteken keresztül virginált a koporsó körül. Január végén kezdett gyülekezni a gyászo'ó vendégsereg. Megnézték a bebalzsamozott tetemet, mely a jéghideg teremben változatlan nyugalomban és épségben várta az eltakarítást. Aztán ki-ki ment a — 247 — 10