Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Utazás Dévénytől Beczkóig

'kápolna, mint a pozsonyi gótstílű építkezés egyik remeke. Az Or-i solya-utca építészeti büszkesége az Orsolya-apácák rendháza és tem

1ploma a XIV. századból. A várhegy alatti épülettömb nevezetes régi épüljete az ugyancsak XIV. századból származó Szent Miklósi és Szient Katalin-kápolna, míg a Szent Sebestyén (ma Rozália) kápolna már a XVI. század építési stílusát visieli magán. A város XVII—XVIII. századbeli épületei közül nevezetesebbek: az irgalmasok kolostora 1669-ből. A Szent Erzsébet apácák kolostora és rendháza 1744-ből s a protestánsok két temploma 1774 és 1776-' bol. . " A Hummiel-utcában emléktábla jelöli az épületet, melyben, ilW letőleg amelyik helyén, 1778-ban Hummel János, a világhírű zongoraművész szülietett. A város e nagy fiának szobra, a remekül parkozöttj sétatér keleti végében áll. Ha a Hummel szobortól a Dunapart felé! irányítjuk lépteinket s végigmegyünk a Híd-utcán, a Koronázási dombtér ne érünk. 1783-ig itt állott a domb, melyről koronázások' alkalmával a ^megkoronázott király a magyar alkotmányban előírt szimbolikus kardvágásokat tette. Pozsony város lelkes közönsége 1897bien, I. Ferenc József király jelenlétében, ezen a téren á'líttatta föl' Fadrusz János szobrászművész remekét, Mária Terézia királynő karrarai márványból faragott lovasszobrát, melyet azonban 1921-ben — Giskra martalóc utódai, a kultura megcsúfolására darabokra törtek'. Hogy Pozsony Nyugatmagyarországnak közigazgatási, kulturális és gyáripari tekintetben legfontosabb városa volt, az benn é't minn den magyar ember tudatában, éppen ezért mikor 20 év ;előtt először került a cseh állam kezébe, érthető volt a magyar nemzet följajdulása^ mert Pozsony elvesztése nem egy vidéki város elcsatolása volt az.' anyaországtól, hanem történelmi testének, egykori koronázó városának mind'ien izében igaztalanleszakítása. A magyarnak nemzeti fogalom volt Pozsony. A csehnek kimondottan egy tarthatatlan, hamis ideologia összehazudott Bratiszlavájá, való-» jában azonban jegy szerű gazdasági zsákmány, gyarmatosítási terület,, melyhez a múltban sem politikai, sem történelmi joga soha sem volt és soha semmiféle gazdásági kapcsolat nem fűzte hozzá. 20 év keserves megpróbáltatása, 20 év álmatlan éjszakája, olthatatlan vágyódása és reménykedése után, 1938 november máso-«' dikán, a bécsi döntőbírósági ítélettel akkor vesztettük el másodszor Pozsonyt, mikor már-már beteljesedve láttuk az elmúlt évek, reménységét és utána nyúltunk, hogy újra keblünkre ölelhessük. A nemzet tantalusi tragédiája tehát nem ért véget. Ugy látszik, a martiriumnak új fejezete kezdődik. Uj stációja a magyar Golgotának, melynek útja lehet, hogy még hosszú, lehet, hogy gyötrelemmel teljes, d'e a fanatikus hívőnek kétségbeejtő nem

1 lehet soha! A főidrajzi, politikai, történeti jogot időlegesen el lehet taposni, de végeredményében győz az igazság! Ne fe

!edjük, hogy a pozsonyi Mihály-kapu ódon falain olvasható fjei írás jóslatszerűen hirdeti: »Respublica in sese divista desolabitur!«, azaz: a magában meghasonlott állam elpusztul! A hazugsággal, néprajzi elvek megcsúfolásával öszszetákolt cseh államszörnyön 1939 március havában már beteljesedett a végzet, amidőn előbb alkotórészeire bomlott, majd anyaterülete a| szomszéd némiet'birodalomba olvadt; viszont a függetlennek kikiáltott — 215 — 10