Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
Építészeti és képzőművészeti emlékek
azonban nem járt együtt az ötvösmű silánysága, mert az ilyenek! között is akadnak, sőt szép számmal vannak a céhbeli mesterekével 1 mindenben vetekedő, sőt olykor művészibb kiviíelü munkák. Ekként a himpellérek vagy kontárok munkáit általánosságban nem lehet lebecsülni. Ezekben a századokban már a renaissance? és barokk 1 nyomja rá bélyegét az ötvösművekre. E tekintetbein első .helyen áll a I u c s i v n a { (Liptó m.) evangélikus templom úrvacsora kelyhe. Mellette híresek a poprádi, k r o nrr p> a c h i, b á r t f a i, s z e p e s h e I y i, kassai, s z e p e s b é I a i, lőcsei, rozsnyói nyitott kelyhek, míg az áldoztató kelyhek, vagyis ciboriumok közül elsőrendű művészi alkotások a p o I y a n ó c i, w e ľb a c h i, haraszti, késmárki, lőcsei, g ön c ru sz ka i. A s z e n ťe 11 v í z t a rt ó k egyik remek példánya a pozsonyi káptalani kincstár tulajdonában van. A barokk-kor alkotásai közül híresek a Szilassy-féle egyházi edények: kelyhek, ciboriumok, oltárkeresztek és úrmutatók. Ez utóbbiak száma már oly nagy, hogy meg sem kísérelhetjük fölsorolásukat. E tekintetben az imént említett Szíhass y János mesternek a lőcsei Szt. Jakab és gölnic bányai plebánia-templom részére készített 80-, illetve 97 cm. magas, remekbe készült úrmutatóit tekinthetjük legértékesebb példányoknak. Ebben a fejezetben kell megemlékeznünk a felvidéki fémöntőkrőí és ezeknek az utókorra hagyott emlékeiről is. A középkori fémöntők (gieser) már a XIV. század végén céhekbe tömörülve éltek s főleg domborműves bronz keresztelő medencék, szenteltvíztartók, mozsarak, gyertyatartók, füstölők, tálak, harangok, ágyúk készítésével foglalkoztak. Bár a fémöntők fő letelepedési helye a szepességi l.gfó volt, azért a Felvidék több helyén, nevezetesen Kassán, B á r t f á n, Lőcsén, Rozsnyón, G ö I n i cbá n y á n, S z e p e s s z o m b a t o n is tálálkoizunk XIV— XVI. századbeli fémöntőkknel. Egy Nagy Lajos korabeli okmány közli, hogy a király 1350-ben Gál Konrád ig ló i mesterrel (infusor campanorum) a visegrádi vártemplom nagyharangját öntette, s Kassán a XIV. században messzeföldön jeles öntőmesterek hírében állottak 1395-ben László fusor campanorum, Kas scher György és Rab mesterek. Kassán 1472—1474-ben L é m á r t -, 1476—1 496-ban J á n o s -, 1475ben Gáspár-, 1489—1 506-ban András-, 1489—1517-ben Tamás-, 1512-ben Máté voltak az öntőmesterek. Ezek közül több nagy szerepet vitt a város életében is, így például az utóbb említett Mattes Rottgisser, hosszú ideig a nagytekintélyű, élet-halál fö'ött rendelkező Seniores Communitatis tagja volt. A Felvidék, de különösen S z e p e s és Sáros megyék templomainak igen érdekes ékességei a domborműves k e r e s z t e I ő m e a e ncék, melyekből különösen gazdag és változatos sorozat maradt fönn Szepesmegyében. Valamennyi között legrégibbnek látszik a gazdag domborművei és talpazatán többször ismétlődő Anjou-címerrel díszített svedl éri medence, melynek készítőjéül Conrád' mestert tartják. Ez még a XIV. századból vafó. A lőcsei, g ö In i eb á n y a i, s z e p e s vár a I j a i, p o d o I i n i, mateoci, strázsa i XV. századbeli medencék csaknem azonos típu— 197 — 10
