Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Építészeti és képzőművészeti emlékek

kapubálványok, ívmezők, szentélyzáródások, falfelület-ornamentikák, síremlékek faragásában élte ki magát. A románkoriban a szobrászat két irányban fejlődött és ennek megfelelőleg, már kezdettől fogva ornamentális és figurális műveket hozott létre. Emlékeit feltaláljuk a Felvidék föntebb már említett árpádkori templomaiban s ezék közül névleg is megemlítve: Bényben, Deákiban, Szkalkán, Lekéren, Almágyon, Apátfalván, Bodván, Jánosiban, Pásztón, Feldebrőn, Tarina-Szent-Márián, Felső-Remecen, Vitkócon, Garam-Szentbenedéken, Hernádbűdön, Barátin, Börzsönyben, Szepesváralján, Bábaszéken, Dobrovinán, Ludrován, Kaproncán, Szent-Mártonban, Szinán, Hajnikon, Korponán, Szászon, Selyeben, Haraszton, Zsegrán, Cselfalván, Savnikon, Bártfán, Hárskúton, Divéken, Darócon, Porubán . A csúcsíves kor szobrászata az előző művelődési időszakhoz képest óriási fejlettséget és elterjedést mutat. Közönséges és szárnyasoltárok, piilérkötegek, fejezetek, keresztelőmedencék, oltárok, stallumok, predeálok, szentségházak, boltozatgerincek, alakos, címeres, növénymotivumos zárókövek, ablakdíszek, bordák, gyámkövek, féloszlopfők, díszkapuzatok, domborművek, támaszpillérek, mennyezetes fülkék, sisakdíszek, fa- és kőszobrok, alakos sírkövek, címerek és epitáfiumok előállítása az, melyekben a csúcsíves szobrászat mesteri tökélyt ért el. A kőfaragók kezdetben 'közös mesterséget űztek az építészekkel s ezekkel közös céhékbe tartoztak, később azonban, főleg a nagyobb helyeken, mint Kassán, Bártfán, Eperjesen, a bányavárosokban, Trencsénben, Pozsonyban, önálló céhekbe tömörültek, melyeknek schnitzerbruínd volt a nevük. Az első felvidéki képfaragó nevét az idegenből ideszakadt Kassai Jakab személyében ismerjük. Egy másikat, István mestert, a kassai Szt. Erzsébet-oltár alkotóját, 1474-ből. Alexander S n y c z e r t 1489ből említik a számadások. Ez utóbbi ügy látszik, János mester elsői segédje volt és a kassai Szt. Erzsébet egyház faszobrain dolgozott. György Sny ezer nevét 1501-bői ugyancsak Kassáról ismerjük. Rudóbányán az ottani oltár faszobrait 1501-ben János Snyczer faragja. 1507-ben VVydasi István faragómestert veszik föl a város polgárai közé. Lőcséről Pál mester neve magasan válik ki szaktársai! közül. Ö a lőcsei Szt. Jakab templom főoltárának halhatatlan művésze. Weiss János képfaragó az 1491—1521. évek között dolgozik Kassán. Telkibányán 1496-ban János képfaragó a keresett mester. Bárifán 1500 körül B a r t p h la I Snyczer dolgozik. Minthogy a Felvidék szobrászati emlékei olyan tömegűek, hogy ismertetésük külön kötetet töltene meq, könyvünk kötött terjedelme arra kényszerít, hogy alábbiakban csak a legtipusosabb és legértékesebb emlékékre legyünk figyelemmel. A Felvidék faragó művészetének gyakran használt anyaga a fa. Eltekintve a szorosabb értelemben vett templomi kőfaragványoktól, legértékesebb és legréglibb emlékeink fából faragottak. A vonatkozó művészet főcentrumai Bártfa, Eperjes, Lőcse. A míatheoci feszület műtörténelmileg unikum Krisztusa-, a nagyeőri és szlatvini Madonna-, a f a r k a s f ja I v i Mária-oltár közepén álló életnagyságú, karján kisdedet tartó, bájos alakú Madonnája, oldalfülkéiben Katalin, Margit, — 171 — 10 \