Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Építészeti és képzőművészeti emlékek

A művészek beáramlásával egyidejű a tudósoké, kiknek koszorúd jából ezúttal csak Ugoletti Tádé, Galeotti Marzio, Brandoliní il Lippo,. Ragusai Felix, Petrus Niger és Regimontanus János neveit említjük. A tudományok és művészetek eme nagymesterei, kik mindannyian és egyértelműen a klasszikus idők tudományának, művészetének újjászületését, a középkori csúcsíves stílus megdermedt, konvencionális architektúrájából való kliépést és minden téren az antik görög-római}' művészet remekeinek utánzását tűzték ki életcéljukul, a legnagyobb, mértékben átalakítólag hatottak a magyar tudományos és művészeti élet kifejlődésére. M.íg a (gótika a maga nyúlánk, magasba szárnya o, az anyagiságot mintegy legyőző, imponáló méreteivel a magasságba kereste a befejezést, addig a renaissance a tömegek arányosan elosztott célszerű beosztásában, a görög-római formák alkalmazásában igyekezett céljait megvalósítani. És míg a gótika struktiv természete, fölfelé törő arányai, komoly, misztikus jellegénél fogva inkább a vallás kultuszának szánt építményeknél' érvényesüTt, addig a renaissance a maga keľíemes, derült hangulatot keltő oszlopos csarnokaival, élénk, színezetű dékoratív részleteivel, inkább a világi építményieknél tudta kifejleszteni olykor magával ragadó hatását. Hogy a renaissance az Olaszországtól nyugotra eső országok közül hazánkban terjedt el leghamarabb, annak oka abban a szoros gazdasági, politikai és művészeti kapcsolatban keresend'ő

y mely az Anjouk magyar trónra jutásától Mátyásig, mintegy másfélszázadon át hozta egymáshoz közel az olasz és magyar nemzetet; Mátyástól kezdve pedig főleg ennek felesége, Beatrix révén, az eddigi kapcsolatot még szorosabbra fűzte s hatását a tudomány, művészet, gazdasági élet minden ágában éreztette. De a hazai és elsősorban a felvidéki renaissance uralomra jutása nem egyedül a külföldi művészeknek és külföldi eszmékkel telített mecénásoknak köszönhető, mert történeti tény, hogy már a XV. század utolsó negyedében s a XVI. század elején, számos hazai mes-f ter művében látjuk e stí'us megnyilatkozását, sőt erőteljes, sok tekintetben egyéni kifejlődését. E kivej oc'ést, mondhatnók virágzást, nagyban előmozdították a Felvidék speciá'is viszonyai. Ugyanis tudjuk, hogy a török éppen ebben az időben indította legerőteljesebben hadait hazánk felé s annak tekintélyes részét el is foglalta. Alzit is tudjuk, hogy a törökbirta területeken megszűnt úgy a gazdasági, kereskedelmi, mint a művészeti élet. Általános pangás, visszaesés, sőt pusztulás lett úrrá a töröklakta földön. Igy az eddigi területekről a kultúrá

!is é'et minden megnyilatkozása átkerült a tőlük mentes országrészekbe, közülök elsősorban Sáros és S z e p e s megyékbe s a felvidéki bánya v árosokba. Ezt a művészeti irányt, főleg az építészetben, azonban itt nem a fejedelmek, dúsgazdag mágnások, klasszikus műveltségű főpapok, hanem a felvidéki városok felé terelődött kereskedelem által jómódra szerttevő polgárság és városi magisztrátusok juttatták virágzásra. Innen van az, hogy ma is a Felvidéken találjuk a, renaissancekori művészet legtöbb és legértékesebb emlékét annak ellenére, hogy a XV—XVI. században oly gyakori tűzvészek, a XVI

Ľ századbeli háborús mozgalmak s a XVIII. században a mult művészeti] emlékeivel nem törődő, olykor vandáimódon pusztító modernizáld — 161 — 10