Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Építészeti és képzőművészeti emlékek

A Szt. Erzsébet székesegyházon kivül meg kell említenünk még a d o m o ko s-r e n d i e k XIV. századbeli poligonzáródású, egyhajójú-, és a ferencesek 1405-ben fölszentelt egyházát. Ez utóbbi egyik nevezetessége, hogy szentélyének déli fala mellett, faragott csúcsíves stallumok állanak. A b a ú j m e g y é b e n érdekes csúcsíves-kori templomokat találunk még Szikszón, S e p s i b e n, A b a ú j v á r o 11, Korláton és B á rc á n A csúcsíves korból kevés világi építményünk maradt. Ebben az időben ugyanis az egymásmellé szorosan sorakozó, keskeny, magas, árkádos lakóházak leginkább fából épültek. Négyszögben fogták körül a város piacul is szolgáló főterét, melyet németesen ring-,nek neveztek. Erre a térre inyilt a városháza és főtemplom'. Ez volt a város életének ütőere. A templom előtt itt állott a pellengiéj,- s a gonoszok riasztgatására a városháza falából itt nyúlt ki a tanács élet-'halál fölött rendelkező jogának jelképezésére szolgáló pallos. Itt laktak a város leg^ előkelőbb polgárai, bírái, szenátorai s az árkádok alatt itt sorakoztak a kézművesek, kereskedők üzletei. Ennek a régi életnek nyoma, berendezése, főleg a szepességi és bányavárosokban ma is meg van, de találunk rá példát aj Felvidék más helyein is. A régi városi elrendezés érdekes képét mutatja például Besztercebánya, Körmöcbánya, Kassa, Eperjes, Rozsnyó, Lőcse, Bárt f 3, Zsolna. A XIV. században kezdik a lakóházakat kőből építeni. Az épületek! ekkori elrendezése szerint, csaknem minden lakóház emelietes. De a főtérre nyílók föltétlenül. A földszint legnagyobb részét lapos, vagy 'dongaboltozatú, mély és tágas csarnok foglalta el. Az emeletre ebbo!'' vezetett a többször tört (lépcső. A kapuk kőbéHetűek. Olykor címerfaragványosak. A csarnok falaiba csúcsíves fülkék mélyedtek, bennük egyegy szoborművel, vagy kőpaddal. Később a várost az ellenséges támadások elhárítására erős kőfalakkal vették körül. A falakra bizonyos távolságokban lőréses tornyokat emeltek. Ezeket az egyes céhek gondjaira bízták, l<ik ellenséges támadás esetén innen védték a falakat. A Felvidék minden fallal körülvett városában egyöntetű volt a szokás: alkonyatkor bezárni a város ka-* púit, mikoris a kapuk melletti őrtornyok alsó, árkádos részében elhelyezkedett őrség, reggelig qsm engedett be vagy ki, teremtett lelket. J A középkori városok megerősítésének nyomai a fejlődő élettel lassankint eltűntek. A hajdani városfalak helyén »várkőr«-nek nevezett utcák nyíltak. De az ősi tornyok egyike-'másika még ma is áll, például Bártfán, K ö|rm ö c bá n y á n, Zólyomban, Selmecen, Korpo n á m, T renies énben s különösen Lőcsén, hol a belvárost még ma is sok helyen az ősi városfalak, tornyok, választják el a később létesült külvárostól. Pozsonyban ma is áll egy románkori félköríves párkányrészlettel és csúcsíves kapufülkével bíró ház, az úgynevezett Kisprépost-udvar. N a g y s z o m/b a t b a n mutogatják azt a bordás boltozatú, göm— 156 — 10