Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
Építészeti és képzőművészeti emlékek
egyik szentélyzáródása egyenes, mint pl. a dobrovinaié, a másik félkörös szentéllyel zárul, mint a szászi. , A szomszéd Liptóban Szent-Mártonnak és LudrovánakJ vannak románkori templomai. Igaz, hogy csak részben, mert a XI IL században épült egyházakat a csúcsíves Korban átépítették s egyben-' másban eredeti alakjából kivetkőztették. Igy a ludrovai templom hajóját csúcsívessé alakították, de tornya és félkörös záródása rqmári ! maradt. A szent-mártoninák is csupán tornya, egyenes szentélyzá'ró-^ dása és félkörös ablakai emlékeztetnek a nagy időre. Megemlítjük végül Sárosmegyében Szina és Cselfalva egy-, hajós, egy tornyú, koszorúpárkányos ? zömök pillérű átmeneti korú templomát. Az előbbinek félkörös, az utóbbinak egyenes szientélyzáródása van. [ ' y * Általánosan ismert kultúrtörténeti tény, hogy a nagy embermozgalmak, idegen népekkel való érintkezések, távoli országok fiaival folytatott hadakozások, nemcsak hátráltatták az emberiség fejlődésmenetéti s értékgarmadákat semmisítettek meg, hanem másfelől egyben-másban indítólökéseket is adtak a tudományok, művészetek s az általános gazdasági élet fejlődésének. i Igy a keresztes háborúk is számtalan vonatkozásban tágították) az abban résztvevő nemzetek és egyének látókörét s lettek hasznos találmányok, fölfedezések, gazdasági, művészeti és tudómányos törekvések forrásaivá. Építészetünkben az úgynevezett csúcsíves stílus Kelet ajándéka. Ennek vezérformáit a szentföldi harcokból visszatért keresztesek vitték Franciaországba, honnan hosszú kerülő úton, főleg azonban a IV. Béla által Némethon különböző részeiből behívott mesterek révén, került hazánkba s úgy nálunk, mint Európa minden országában, addig el sem képzelt építészeti lehetőségeknek lett a forrásává. A XIW. század 1 folyamán már fejlett városi élet virágzott NyugotEurópában, mikor nálunk e tekintetben még csak a kézdét-kézdetém jártak. De nem lis csoda. Hiszen tudott dolog, hogy Nyugot-Euróoa népei már régen túl voltak az államalkotás, új vallás fölvevés s azl ezekből eredő belső villongások nehézségein, mikor az addig nomád életet élő magyar még mindig nem' tudott beilleszkedni a megváltozott helyzetbe és szokásban, erkölcsben, életmódban, alkotmányban szinte atavisztikusan ragaszkodott az elődeitől örökölt ősi formákhoz. A magyarföldét csaknem néptelenné tevő tatárjárás képez e tekintetbe forduló pontot. Ugyanis IV. Béla az elnéptelenedett országrészekbe a szomszéd sűrű lakosságú tartományokból »idegen vendlégeket«, leginkább bányászokat, iparosokat hívott be s őket jobbára a Felvidék hegyes-völgyes vidékein telepítette le. A letelepedett »vendégek« az új hazában folytatták megszokott életmódjukat: bányákat műveltek, ipart űzték s mert foglalkozásuk föltételezte azl egyhelyben lakást, az akkori gyengelábon álló közbiztonsági viszonyok miatt lakhelyeikét fallal bekerített városokká fejlesztették. Igy jöttek létre a királyaink különös gondoskodásában és pártfogásában! részesülő városok, melyek polgárai csakhamar nemcsak anyagi gazdag— 147 — 10
