Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Építészeti és képzőművészeti emlékek

télyzáródású építmény volt, melynek 33 méter hosszából, hajójára 15 méter esik. Bár maga a templom általában véve jellemző képviselője az ekorbeli román építészetnek, hármas záradéka, melyek közül a középső a 14 szög 7 oldalával-, a két mellékkápolna a 10 szög 5 oldalával fejeződik be, elárulja, hogy olyan időben épült, mikor a nyugoti orszá-t gokba

n már dívott a csúcsíves rendszer. Nyugoti kapuja, farag ványainak nagyszerűségével fogja meg az embert. Díszes oszlop- és félpillér-fejezetei nagy változatosságot s a faragó technikában való tökéletes jártasságot mutatnak. Lombfonatos, kehelyalakú oszlbpfőinek kivitele erős bizánci hatásra emlékeztet. Domborműves vadászjelenetet ábrázoló egyik oszlopfőjének főérdekessége, hogy emberalakjai a XIII. század

1 ruha viseletére nézve nyújtanak tájékozást. A templomot ered'et i szépségéből az 1722. évben véghezvitt restauráló munka vetkőztette ki, mikoris új boltozattal látták el és megfosztották nemcsak külső koszorúpárkányától, hanem régi ablakaitól is. Tympan ónjában sem egykori domborműnek, sem régi festménynek nincsen nyoma. Ez a körülmény biztos jele annak, hogy kapuzatát valamilyen ok miatt nem fejezték be. Ugyanis a teljesen sima tympanon, merőben ellenkezik a középkori építészet jellemével s éppen ezért e tekintetben egyedüli a felvidéki román ízlésű templomok között. A pozsonymegyei Deák i község először a pannonhalmi apjátságnak Sz

!t. Istvántól kiállított adománylevelében szerepel, mint ennek tartozéka. Ősrégi megülés. Érthetővé teszi ezt az a körülmény, hogy gócpontjába esik a Dunántúlt a Felvidékkel összíekötő útvonalaknak. Első templomát, melyet Pascal pápa 1103-ban kelt brévéjében említ, úgylátszik annyira megrongálta a múló idő, hogy helyette újat keiletť építeni, mert IX. Gergely pápa 1228-ban kelt brévéjében útasítja a váci és nyitrai püspököket, hogy az újonnan épült templomot szenteljék föl. A ma is fennálló egyház, noha az eltelt századok folyamán egyes részeit többször újították, igen érdekes képviselője a Benedek-rend templomalkotó művészetéinek. Helyben égetett nagyméretű vörös téglából épült. Hossza 16-, szélessége 11 méter. Két tornyú, három hajójú, félkörös apszisú építmény, melynek főhajóját az oldalhajóktól 4—4 pillérsor választja el. A középhajó eredetileg gerendás mennyezetű lehetett s csak később építették át dongaboltozatú ra. A középső apszis falán a sokszori átmeszelés, festés ellenére is, ősi freskónyomok ütköznek ki a mészréteg alól, melyek valaha primitív elgondolásban és kivitelben, az áldást osztó Atyaistent ábrázolták. Ez a freskó hazai templomfestészetünk egyik legrégibb emléke. Oldalhajóinak különös érdékessége, hogy deszkával annyi szakaszra volt osztva, mint ahány ajtóféle nyílás van a hosszanti falakoln s így közelfekvő az a föltevés, hogy ezek az elkülönített szakaszok, vaiamikor a bencésrendi szerzetesek (cselIái voltak. A feíső építmény alatt, híres árpádkori templomainkhoz (pj. tihanyi, pannonhalmi, pécsi, lébényi) hasonlóan, altemplom is van, melynek tartó pillérei, osziopfői ugyan nem olyan művészi kivitelűek, mint a föntebb említettekké, dé mégis hűen jellemzik a kort, melyből származnak. Trencsénmegyében a Vág jobbpartján emelkednek a hajdan híres; — 144 — 10