Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
Ősrégészeti vonatkozások a Felvidéken
barlang környékéről elköltözött az ember és az egész korszakon á:í elkerülte azt. , Ugyancsak a Hámori-völgyben, a Szinva-patak erősen összeszűkült völgytalpa fölött 11 méternyire, a juramész-szirtek alkotta bizarr tájkeretben sötétlik a Puska p orosszikíafülke szája, melyet Kadic Ottokár, egy másik kiváló tudósunkkal, Kormos Tivadarral, 1910-ben tárt föl. A barlangi magassága 6-, szélessége 10-, mélysége) 8 'méter. A barlangot 'mintegy 2 méter vastag fenéküíedék takarta, legfelül holocén humusszal s',[e;Z alatt sárga pleisztocén agyaggal, mészkőtörmelékes rétegekkel. Ez utóbbi legmélyebb törmelékszíntjéből, barlangi medve, rinocerosz, vádló, megpörkö't és széthasogatott csontjaival vegyest, töb'b száz darab silex-eszközt gyűjtöttek össze, melyek avasi calcedonból pattintott babérlevé'alakú, retusát szélű darabjai, a felső solutréi korból valók. i í Nem messze a Puskaporos fülkétől, a Királykúti patak fölött rejtőzik a kapuszerű nyílású, északkeletnek néző, 3 méter szeles, 30 s méter hosszú B ü d ö s p e s t i-b a r I a n g, melynek egymásra települt, 4.5 méter vastag ősrétegéből, Kadic Ottokár 1906-ban szilex-szilánkokat, barlangi medve és rénszarvas fosszíliákat emelt ki. A barlang bolygatatlan barna agyaga a paleolit-ember felső-solutréi babérlevélalakú calcedbneszközeit és leszilánkolt darabjait rejtegette. Ez a jelenség amellett szól, hogy a pattintásra alkalmas kőmagokból a helyszínén gyártotta eszközeit. A világhírű Szefeta-barlangtól mintegy 12 kilométernyire délnyugot felé, a borsodmegyei Répáshuta határában emelkedik a 639 méteres, jura mészből álló Balla-bérc, melynek völgytalpa fölött, 53* méter magaságban van a könnyen megközelíthető 8 méter széles, t 2 kürtőjű, 30 méter hosszú B a 1 1 a-b a ríaing. Ebben 1909-ben Hille— brand Jenő végzett próbaásást. A barlang előrésze holocén húmuszszal, alatta mésztörmelékes diluviális agyaggal fedett. Hátsó részében a sárgás, késő-jégkori agyag az uralkodó. Az ásató tudós ebből a rétegből nagyobb mennyiségű felhasogatott rénszarvas csontot, továbbá barlangi medve, hiéna, vad'-* disznó fosszíliái mellett, kisebb emlősök és madarak csontjainak egész tömegét gyűjtötte össze. A fosszíliák közt lelt, többnyire köröskörül szilánkod eszközök a felső solutréi és magdáléni korra utalnak. E barlang kétségkívül legértékesebb lelete az a körülbelül másféléves gyermekkoponya, melyet a tarándszarvas csontoktóf és kisebb rágcsálók! maradványaitól hemzsegő barlangi agyag bolygatatlan rétegéből, 130 cm. mélységből ásott ki. A koponya a megejtett kraniologiai vizsgálat szerint egy cro-maglnói, vagy inkább aurignaci típusú embércsaládi itt élt tagjának földi maradványa. A lelet értékét fokozza az a körülmény, hogy világviszonylatban is ez az első eset, mikor ilyen fiatalkorú gyermek vázrésze kerül ki a diluviumból. A Hermann Ottó-barlang közvetlenül a Puskaporos sziklafülke közelében, a Szinva völgytalpa fölött mindössze egy méter magasságban fekszik. Az 58 'méter hosszú, 2.5 méter széles barlang fenekét holocén húmusszal fedett mésztörmelékes barlangi agyag tölti ki. Ebből a jégkori kulturrétegből Kadic 1915-ben, az Avas-hegy cal-j cedonbányájából hozott kőmagokból pattintott igen szép szilexsorozatot gyűjtött egybe, melyeket solutréi korúaknak tartott. A barlang-t — 112 — .1
