Bányai Pál: Felsőgaram

Megpödörte bajszát a partafíra, azt mondta: „Eljöhetsz fiam, jó kézjárásod van." Boldog volt Jano. A szövetkezetbe ment a partafírával, áldomást ivott vele, mert így köve-telte meg az illendőség. Aztán hazaszaladt, hogy elujságolja a hírt az anyjának. Már eddig is többször beszélt neki Jano arról, hogy mennyivel jobb lesz, ha majd favágó lesz, többet fog keresni, de anyja ilyenkor vagy hallgatott, vagy másról kezdett beszélni. Most már nem tudott kitérni. „Nem engedlek favágónak!" — mondta. „De miért?" — Sehogysem tudta Jano megérteni anyja ellenállását. „Nem akarom, hogy téged is holtan hozzanak le az erdőből» mint apádat... Nem engedlek!" Valahogy megérezte Jano, mi játszódik le anyja lelkében. Megsimogatta az arcát. Csend volt. Amikor újból megszólalt, már lemondás volt hangjában. „Mamka.., pedig olyan jó szaga van a fának, amikor belevág a fejsze..." Másnap elment Piviárné a fűrészre, hogy megkérje az urakat, vegyék fel a fiát murikásnak. 9