Bányai Pál: Felsőgaram

„Biztos sztrájktörőnek! Tavaly is úgy volt. Elszegődtünk egy kőbányába vagy harmincan. Amikor megérkeztünk, csendőrök vártak az állomáson, a bányába is azok kisértek. Aztán megtudtak, hogy azért, hogy meg ne támadhassanak minket a sztrájkolok." „No és mit csináltatok?" „Hát mit tehettünk ? Dolgoztunk, mert nagyon megfenyegettek a csendőrök. Mégis kitoltunk a társasággal! Mintha kisasszonyok lettünk volna, úgy nyultunk a kőhöz. A felét sem dolgoztuk ki egy nap annak, amit tudtunk volna. Mégis, mi köszönet volt benne. Ha valamelyikünk kimerészkedett egyedül a bányából, olyan ruhát kapott, hogy alig tudott visszavánszorogni. Nékem is kiütötték két fogamat ..." „Bizony, furcsa egy fajzat a francia. Talán attól a sok piros bortól, amit megiszik ebédhez, vacsorához, jó boruk van, azt meg kell hagyni, vagy attól a kerek sajttól, úgy eszi, mint a kenyeret, olyan másféle. Még verekedni is másként verekszik, mint ahogy a magunkfajta ember. Valiamelyik vasárnap összekaptam eggyel, de még hozzá sem mérhettem a kezemet, már fogott is a lábam között. .. Hát keresztény mód ez?!" „Azért még sincs rendjén, hogy a munkaközvetítő sztrájktörő munkára szegődtet, tenni kellene ez ellen valamit." „Ugyan mit tehetnél? Erigy a patak vizéhez, szóljál annak, hamarább meghallgat, mint azok, a munkaközvetítőben .'' 44