Bányai Pál: Felsőgaram

„A gyárak nem dolgoznák, pedig volna munkájuk, mert mezitláb járnak az emberek, rongyosan, éhesen. Mindég több gyárban állnak le a gépek és mindég több a mezitlábas, rongyos, éhes ember. Egy nap azt fogják mondani az éhesek: elég volt! Nagy kavarodás lesz akkor és sok vér fog folyni, de aztán újból megindulnak a gépek, ontani fogják a ruhákat, cipőket, élelmet: boldog lesz az ember" — mondotta az egyik. Csendesen, komolyan beszélt. Olyan szeme volt, akár a hivőnek a templomban. A másik ordítozva, az asztalt csapkodva mondta': „Minden gyárat, «minden kaszárnyát, templomot^ iskolát, bankot fel kell robbantani! Az egész világot fel kell robbantani! Ne maradjon belőle semmi, csak romhalmaz és füst! Mert csak akkor lesz helye az új, jó világnak, amelyikben az embernek senki sem parancsol, a áaját maga ura." Testét csak úgy rázta az indulat. Mintha egy őrült mondotta volna el lázas álmait. Olyan is volt, aki pálinkás üveggel maga előtt, részegen sírva magyarázta az életet. „Testvér, semmik vagyunk! Mit ér az, ha érzünk,, akarunk valamit? Gyengék vagyunk, ide-oda hagyjuk magunkat az élettől lökdösni, nincs erőnk, hogy szembe szálljunk vele, hogy legyőzzük, széppé tegyük, ahogy azt álmainkban szeretnők. Csak álmaink vannak: a valóság kegyetlen. Semmik vagyunk, testvér.... Munkanélküliek vagyunk..." Az élet megmagyarázásánál ilyen szavakat is használtak : kapitalizmus, osztályharc, szocializmus, Szovjetunió. Jano megértette őket, ha a maguk szavaival beszéltek hozzá. Emberi volt szavuk, mert fájdalom, 36