Bányai Pál: Felsőgaram

VI. Nem bántotta immár az emberek acélfoga az erdők fáit, szabadon nőhettek az egekbe, szaba,don sokasodhatott az erdők vadja, ,akár ;ä tenger fövénye, nem zavarta párzását az emberi munka. Pókhálók lepték el a fűrészek gatterjait és begyógyultak már a hegyi utak sebei, amelyeket a fatörzsekkel megrakott szekerek nehéz, vasabroncsos kerekei ejtettek rajtuk. Elhagyottak voltak a falviak, akár valamikor a világháború idején. A földekjen, uccákon csak öregeket, asszonyokat, gyerekeket lehetett látni, a férfiak s'zéjjelszéledtek munkát keresni. Piviár Jano is elindult munkát keresni. Bejárta Szlovenszkót, Cseli- és Morvaországot, eljutott Belgiumba, Franciaországiba. Riťka volt a munka, mert a gyárak álltak és ahol dolgoztak, gépek végezték a munkát az emberek helyett. Csavargott JanoJÓSZÍVŰ az országút, magához öleli a vándort. Egy-két napra megragadt valamelyik parasztnál, segített neki szénát behordani vagy aratni, barna kenyeret ehetett, hálhatott illatos széna között, magához ölelhetett földszagú leányokat. És ha rossz volt a paraszt, kutyát uszított reá, az sem volt baj. Isten háta széles, csak elfért rajta. Bogyókat termetjt |az erdő, gyümölcsöt fa, bokor, termést a fö!4- Néha-néha kitekerte valamelyik eltévedt liba hosszú nyalkát. Néha mégis csak talált munkát. Dolgozott gyárakban, dolgozott bányákban, épített házakat, töltéseket emelt, hordott zsákokat: kőrengeteget látott és I