Bányai Pál: Felsőgaram

Egyszeriben kiestek a sárkányságok PiviárnébóL Azt sem tudta, mivel járjon hamarább menye kedvében. „Lelkem" — „drágaságom" — „Katkám gyönyörűségem" — nevekkel illette. A szomszédasszonyoknak, akik eljöttek a gyereket megnézni, eldicsekedett: „Ez aztán asszony! Egész idő alatt, amikor rajta volt a fájás, meg sem mukkant, csak a szeme fehérje látszott egy kissé. Észre sem vettük, mintha meg lett volna szappanozva, már kint volt belőle a gyerek." Kezébe, vette Katka melleit, megcsókolta. „Ezek aztán mellek! Akkorák mint a duda, tele vannak jó tejecskével." Boldogan mosolygott Katka." Fiút szeretett volna Jano, de nem nagyon bánta, hogy leánya lett csak. „Nem baj, majd megsegít a jó Isten." A szülés utáni reggelen, amikor ott állott a gatter előtt, beszélt a masinához: „Látod buta vas, gyerekem született. Kicsi a keze, kicsi a lába, még kakája is aranyból van. Két ujjamat megetted, mégis tíz ujja lett a ígyerekemnek... Csak morogj bestia. Még sok gyerekem ltesz. Nagyok lesznek és erősek, mint a fák az erdőbien... Téged már rég megevett a rozsda, amikor ők még élni fognak ... Hallod-e, buta masina ?!" A második gyerek is leány lett. Morgott emiatt egy kissé Piviárné. De Katka sem volt már a régi, nem tűrte anyósa piszkálódását. „Jobb lesz, ha nem morog, magának is két leánya volt először, csak harmadszor lett fia." 24