Rácz Olivér: Fekete angyal – válogatott versek 1937-1980

Fekete angyal - „Rendezni végre közös dolgainkat..."

S mégis: mindketten tudjuk, ez már csak ónos álom. A fejsze görcsös, átkozott nyelét s a kést erőtlen markolja már kezed s kezem, s mielőtt élő, meleg húsodba vágnám — ó, én éreztem már a más vérének szörnyű, őrjítő ízét —, mielőtt élő, meleg húsomba vágnád, ugye, feltörne sötét szemedben a rémült, mindent megbánó, döbbent értelem, és sújtó kezed, sújtó kezem, lám, lehanyatlana. Morogva még, de eltikkadt torokkal, rekedt, békétlen szóval szitkozódnál, de már nem ellenem. S én már nem ellened. Bajtárs, testvér — felnőttünk. Bajtárs, testvér, felnőttünk, s én nem sóvárgom azt, hogy vallj tiédnek (ki koldulna ma koldult testvériséget?), amit adsz, add önként, s így marad a tiéd. A Csillag útján nincs óriás s parányi: fonák a szándék és kínálkozás, ha mindig, mindig a gyengébb nyújt kezet. Gyengébb? Silányabb? — a kiontott vértől, a vállalt szenvedéstől kérdjed, tulajdon néped vértanúit faggasd, Feketebalogtól, Lidicétől, szlovák irtványok hőseitől kérdjed, olcsóbb-e Dózsa György népének vére, és Schönherz Zoltán vére hígabb volt-e, van-e a forró embervérnek, mártírok vérének más-más hőfoka? 35