Rácz Olivér: Fekete angyal – válogatott versek 1937-1980

Fekete angyal - A szombathelyi politikai fogház balladája

Hosszú az út annak, ki esteien kimérte százszor, hány lépést tehet ajtótól falig, s közben szüntelen megolvasta hozzá a lépteket: egy — ez itt a korsó, víz nem jár belé, kettő — a priccs, ráülni nem szabad, három — s ki léptét tovább menesztené, a homlokával verje a falat. Ki hazatért, annak már béke int, nem érez többé öklöt és sebet, a cellaajtón kívül él megint, és újra kezdheti az életet. Ki hazatért, a napfényre jutott, s mert bántja még szemét a fényözön, habozva nyit be, sóhajt egy nagyot, aztán belép, s megáll a küszöbön. Körültekint, bólint és megpihen, a falhoz dűl és hosszan úgy marad. Feszülten vár, s mert nem jön senki sem, szemügyre veszi lassan a falat. A függönyt nézi és a képeket, a házkutatás hajdani nyomát, a feldúlt szekrényt, feldőlt székeket; számba veszi visszanyert otthonát. Asztalhoz lép és könyveket lapozgat, levélkötegről régi tőrt emel fel, rendezni kezd, port fúj le és rakosgat, sétába fog, leül, majd újra felkel. Tükörbe néz, az ablakot kinyitja, az ágy fölül elévült naptárt tép le, s mint akinek nincs többé semmi titka, rab-levelét akasztja fel helyébe. 18