Rácz Olivér: Fekete angyal – válogatott versek 1937-1980

Genezis - Otthoni táj

OTTHONI TÁJ Már bágyadt piros bogyója a magyalnak, már suhan az est, és a domb tetején három vén vadgesztenyefa ballag. Bozontos lombjuk rekedten susog, halkan dörmögnek, mint a mesefák vagy országúti, fáradt Krisztusok. Csöndes szavukban nincs vád, fájdalom, se untató csalódás, tűnt remény, csak bölcs merengés, áldott nyugalom. Léptük nyomán piros levél zörög, fejük fölött arany virág a hold, lábuk alatt a Hernád hömpölyög. A kőkeresztnél sorban megállnak, derekukon meglibben a palást; fontos és titkos jelekre várnak. Három vén, borzas vadgesztenyefák, összehajolnak, úgy lesik az őszt, mint bandukol a hűs réteken át. Ott őrködnek a néma dombtetőn, árnyékuk ring az ég sötét vizén, órjások ők s én velük őrködöm. 3