Bányai Pál: Fakó földek

gint csak Karira kellett gondolnia. Olyan volt az a lányka, mint a madár. Csicsergett, ugrándozott, kiváncsian mindenhova bele dugta az orrát. Este mindig odaült melléje és ráné zett. „Meséljen nyanya." A nyakához nyúlt, önfeledten játszani kezdett egy zsinegre erősített kis kulccsal. Orránál a bőire felhúzódott, éles rácot vetett, kétszer-háromszor megremegett, aztán kisimult.. Milyen jó tapintása volt a kulcsnak! Maga előtt látta varrógépét. Maga sem tudta, hogy mikor keletkezett benne az a gondolat, hogy varrógépet szerez. Hogy kiröhögték, amikor megmondta, hogy miben fő a feje! Tigris, a férje megrerte. „Bolond vagy? Ki hallott olyat, hogy cigányasszonynak varrógépe legyen?!" Mindenki kiröhögte a cigánysoron. De ő nem törődött senkivel. Minden nap végigjárta as országútat egy kis zsákkal a karján és le<-te hiúz-szemmel nem hever-e valahol szeg vagy patkó. Mindig hevert ilyesmi az országúton. Amikor hosszú hónapok múlva megtelt a zsákja, bevitte a városba az ócskavaskeresk^dőhöz. A pénzt, amit kapott, eldugta. Hiába kereste Tigris, nem tudta megtalálni. Pedig egtszer úgy megrugdosta miatta, hogy korábban jött ki a gyerek belőle. Fiatal rolt, amikor gyűjteni kezdte a pénzt, de meigö egedett amikorra megvehette a varrógépet. Nagy nap volt az! Szekéren szállították a varrógépet a városból és ő a szekér után haadt és mindenkinek, akivel találkozott, azt mondta: Az én* varrógépem. Hát még, 87