Bányai Pál: Fakó földek

Bencsik Gábor, aki gazdag paraszt volt és a szentes ragasztéknevet hordta, azt mondta: „Csak kanalazzák ki, ajmit főztek. Anttikrisztusok! Ha hatalmam volna hozzá, deresre fektetném mindegyiket, mint ahogy öregapám idejében szokták a latrokat!" Suhajik Matyó, az is gazdag paraszt volt, de már nem olyan szentes, pedig úgy gondolta: „Elég büntetés az nekik, hogy asszonyokkal kell háborúságot folytatniok. Inkább akkor az ördöggel. Mert az ördög csak egy ördög, de az asszony tíz ördög ..." Sesztákot is sokan szidták. Őt okolták az egész háborúskodásért. Ha meglátta őt a pap, elfordította a fejét. „Lázítólázítólázító ..." — mormolta. Seszták is mondani szeretett volna neki egyet mást. „Hát összeegyeztethető' az a vallás tanításaival, hogy hites férje ellen uszítja az asszonyt?! Miért engedi, hogy gazdasszonya piszkálja az asszonyokat?! És mindezt egy gyönyörűséges rongy kedvéért." Talán meg is mondta volna, de a pap alig hogy meglátta, meggyorsította lépteit, szinite szököitt előle Márisa is, mintha megtalálta volna régi veszekedő kedvét. „Csak azt szeretném tudni, hogy minek avatkoztál bele a mások dolgába?! Ahelyett, hogy meglapulnál, mint a tetű a levél mögött, magadra uszítottad az egésiz falut . . . Csak folytasd így, meglátod, hogy nemsokára szedhetjük a sátorfánkat." 71