Bányai Pál: Fakó földek
voltak, mint a birkózók. Sokáig nézegette őket. Nagyon közel érezte magát hozzájuk. Aztán felkapaszkodott a hegyre. A kapaszkodástól elfáradt és leült. Olyan volt alatta a falu, mint egy szív. Kinyújtotta kezét, újjai hegyével szinte érezte a lüktetését. A fődből valami külöinös szag áradt. Elálmosodott. Pislogott. A nap jólesően melegítette. Hanyatfeküdt és behunyta a szemét. „ . . . Már megint elcsavarogtad a munkaidőt! Hol voltál? Bitang!" — „Ne bántson Ko~ nyicsek úr!" — „Majd én adok neked! Utoljára lógtál meg!" — A transzmissziósszí j így csinált, hogy: kety-kety-kety-kety . . . Konyicsek úr felhajtott egy krígli sört, a fehér hab lefolyt az állára. Bevette szájába a bajszát. „Te,Róka, valahogy ki kellene babrálni a Konyicsekkel. Ha legközelebb sörért küld, patkánymérget keverek belé." „Az bizony jő volna." — „Te, Róka, menjünk világgá. En órás szeretnék leinni." — „Az semmi! Én ablakos." — „Aj, az ablakosnak nem fityeg óralánc a mellényéről!" — „Mama, a Konyicsek Ur mindig üti a fejemet." — ,Jgy szokott az már lenni fiam." — „Miért?" . . . Kis miért. Nagyobb miért. Még nagyobb miért. Irtozatosan óriási miért. A miért a hegy. A miért a Konyicsek úr* arca. A Róka széjjelcafatolt véres feje. A pap arca. A házalókosár. Bogatyi. A miért egyes betűi táncba kezdtek. Kézen fogták egymást és dalolták: Kis madár elrepült, kukoricagóré, bimbimbim ... A kérdőjel betűről-betüre ugrált, belekapott csőrével a kontyokba és mint a kakas vergődött rajtuk. Aztán kinyújtotta 60