Bányai Pál: Fakó földek

7 Seszták az árverés idejére, szándékosan nem maradt a faluban. Ismerte magát, tudta, hogy nem nézhette volna csak úgy szó nélkül, hogyan viszik el a szegénység holmiját. Valamikor ebéd tájt vtetődött haza. Márisa, aki végignézte az egész árverést, elmondta, hogy mit látott. „Még most is magam előtt látom azt a gágogó öregasszonyt . . . Az emlékétől is a hideg fut végig a hátamon." Sesizták a papra gondolt. Vájjon mit érzett az árverés alatt? Nem volt a faluban. Még előtte való este elhajtatott a városba. De akárhol volt, éreznie kellett a szegénység keservét. A gazdasszonya az árverés előtt azt híresztelte mindenütt, hogy nem magára gondolt a tisztelendő úr amikor bekérte a párbért, hanem Isten dicsősége járt az eszében, mert gyönyörűséges oltárterítővel akarta szebbé tenni a hajlékát. A pap újját látta maga előtt. Isten a pap ujja? Ujja? Utja. Isten a pap útja? De hiába' 58