Bányai Pál: Fakó földek

pülőgépet látott. Hogy is került volna erre re­pülőgép? Hisz errefelé még ótó sem jár. pedig abba kisebb urak szoknak ülni." Szó szót követett. Bizony össze verekedtek. Ha széjjel nem választották volna őket, talán még nagyobb baj is történt volna, mert Fer­jencsik már a kapa felé nyúlkált. De ennek az összeveszésnek is csak Hnojár Anna itta meg a levét, mert ahogy hazajött Hnojár, se szó, se beszéd, csak eltángálta. Mintha valami kórság lett volna a levegő­ben, amit elkaptak a népek, a legkisebb dolog­tól is megmérgesedtek. Veszekedtek a faluban, veszekedtek a mezőn, de még a két Gajdos testvér is, akik pedig fuvarosok voltak, össze­vesztek, majd agyongyilkolták egymást, mert hogy eltörött a szekerük egyik kereke. De nemcsak a párbér-adósok voltak ilyen ingerlékeny hangulatban. Seszták is összeveszett Márisával. Azt mond­ta neki: „Fura nép ez azért. A papra haragszanak, a végrehajtóra fenik a fogukat, oszt mégis egy­mást marják, össze kellene nekik fogni bé­kességben, tartogatni a haragjukat, oszt akkor haragudni, amikor ideje van. De ilyen már a szegény ember." „Csak te ne töirődj velük. Tegyenek amit akarnak. Az ő bajukat intézik." „Ejnye, azért már csak megmondhatom, amit gondolok!" „Mindig ezt mondtad. És amikor sztrájk volt, téged csuktak be elsőnek. Mert nem tudtad soha a szádat tartani." 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom