Bányai Pál: Fakó földek

Zavart érzett. Nem akarta mutatni az asz­szony előtt, inkább kiment a szobából. Az asz­szony utána nézett és mosolygott. A házasélet nyolc esztendeje lecsendesítette vérüket, de mostanában megint a régi nagy vággyal közeledtek egymáshoz. Egy éjszakán megint csoda lett az asszony teste. Azelőtt, ha valamilyen jelentéktelen dolog elmondásához kezdett az asszony, neki jelentékeny volt, mert kikívánkozott belőle, leintette a férfi: Hagyjál békén badarságaiddal, fáradt vagyok! — A sokszori visszautasítás bizalmatlanná tette az asszonyt, a nagyobb dolgokat sem mondta el, mert nem akarta, hogy a férfi visszautasítsa újból. Amikor csak tehette hasonló módon fi* zetett vissza. Ha a férfi akart neki elmondani valamit, ő mondott olyat, ami megakasztotta benne a beszédet. Most újból felfedezték a két ember közötti szó varázslatos erejét. Meghall­gatták egymást, gondolatokat cseréltek. Néha meglepetve egymásra néztek, mert új, vagy rég elfelejtett vonásokat fedeztek fel egymás­ban. Sesztáknak, aki azelőtt komor volt, meg­jött a legénykori tréfáló kedve. Márisa na­gyokat kacagott tréfáin. „Megfiatalodtunk, asszony." — mondta egy alkalommal Seszták. „Nem fiatalodtunk meg, csak az életünk lett szebb." Néha esténként látogatóba mentek, vagy hoz­zájuk jöttek látogatók. Nem érezték nyűgnek az életet, örülni tudtak neki. Egy este azt mondta Márisa: „Mégis jó volt, hogy eljöttél ide bosnyák­42

Next

/
Oldalképek
Tartalom