Bányai Pál: Fakó földek

Konyhából, szobából, kamrából, padláisból állott a ház. Az udvaron hasas kenyérsütő kemence állt, disznó- és tyúkól, faszérű. Minden nagyon elhanyagolt állapotban volt. Már két éve annak, hogy Simsik Verona, egy özvegyasszony, akié a ház volt, öregségében és elhagyatottságában otthagyta a házat és elköltözött leányához a szomszéd faluba. Márisa már nem érzett fáradtságot. Segített Sesztáknak és a fuvarosnak behordani a bútort, (Jozskó is segített.) Azután hagyta a férfiakat dolgozni és hozzáfogott az ebédfőzéshez. Még nem ismerte a tűzhely szokásait, hát óva'tosan rakta a tüzet, gugolva fújta, hogy tele ne füstölje a szobát. De jó tűzhely volt, nemkellett vele bajlódnia. Dicsérte is a férfiak előtt. Főzés közben még jó kedve is kerekedett, halkan dúdolni kezdett. Már nem látott mindent olyan reménytelennek, mint amikor fölfelé kapaszkodott a hegyen. Már volt helye, már biztos talajt érzett a lába alatt, ahol elvégezhette asszonyi feladatait. Jozskót megmosdatta. Fürgén ide-oda járt az új lakás^ ban. Ez nem tetszett neki, az meg tetszett. Félszemmel pedig a fazékra vigyázott, a rántásra. Kezei, mint a szorgos madarak röpdöstek folyvást. Rántott levest ebédeltek. A fuvaros velük evett. Aztán megtörülte a bajszát és elköszönt. „Sok szerencsét." A kolónia melletti faluban lakóit, otthon akart lenni még mielőtt besötétedett. Estére elkészültek a lakás berendezésével. A bútorok helyükön voltak, a falakon békésen 19