Bányai Pál: Fakó földek

Aztán csendben ült az ágya mellett, apró mozzanatok jutottak eszébe fia gyerekkorából, pisszegett, ha valaki hangosabb szót ejtett ki és türelemmel várta, hogy felébredjen. Aztán közömbös dolgokról beszélt vele. Miskó ilyenkor figyelte az apját. Valami különös csillogást látott a szemében. Azelőtt sosem látta ezt. Ési megérezte, hogy szerette őt az apja. Mindig szerette, csak nem akarta kimutatni. Megbánást érzett. Eszébe jutott az éjszaka, amikor ágya alá baltát készített, el volt arra szánva, hogy megöli az öreget, mert már nem bírta ki parancsoló és kíméletlen módját. Már miyúlt a fejsze után, figyelte az öreg hortyogását, de amikor már a kezében volt a fejsze nyele, hirtelen reszketni kezdett, gyengeség fogta el és kiverte az izzadság. Most áldotta sorsát, hogy akkor elfogta a gyengeség. Valami szép fiúi virágosat szeretett volna mondani az apjának, de mégsem szólt, csak közömbös feleleteket adott apja közömbös kérdéseire. Apja után rendszerint Eléna látogatta meg. Csendesen ült az ágya mellett, fehér selyemkendő j ébül barnán, egészségesen világított ki jaz arca. Néha megsimogatta Miskó kezét, néha megkérdezte tőle: „Mikor leszel már egészséges?" Miskó sápadtan mosolygott. Egy nap, apja gyönyörűséges bőrkabátot hozott 'Eieki. Nem szólt semmit csak leterítette ágyára. Akkor könnybelábadt Miskó szeme, mert megértette, hogy apja, apai áldozjatát, békéltető palástját terítette le elébe. 149