Bányai Pál: Fakó földek

Mindez megfordult a fejében és nem igen feleselt Sesztákkal. Pedig az várta, bogy felesel jen, legalább egy parázs veszekedéssel könnyíthetett volna magán. „Mi az, megszelídültél?" „Ügy látszik." — felelte az asszony. Most meg emiatt veszett vele össze a férfi, hogy már semmibe sem veszi szavait. Márisa csak sóhajtott. Amikor a következő nap megint eljött hozzá Sinka, ráförmedt haragosan: „Menjen innét, maga kisértő, mert menten leforrázom!" Sinka elment, de az ajtóban még visszafordult és nevetett. Akkor fedezte fel Márisa, hogy milyen vakítóan fehérek a fogai. Az éjjel Sinka fehér fogairól álmodott. Seszták sem volt boldog ezekben a napokban. Valahogy megkötöttnek érezte magát. Néha az volt az érzése, hogy ellenségek veszik körül. Szófukar lett. Szidta és gyalázta magát gyávaságáért. Ki kellett volna állania bátran és megmondani amit gondolt, tekintet nélkül a következményekre. És amikor aztán megbetegedett Futaláék tehene és mindenütt csak babonákat terjesztettek és mindenki hitt a babonákban, egyszerre szabadnak érezte magát. Nem hitt a cigányok bűnösségében, de nem is volit bizonyítéka ártatlanságuk mellett, azért nem verekedhetett miattuk. De most tiszta lelkiismerettel, biztonsággal helyezkedett szembe a faluval. A sötétség, a babona ellen harcolt. 141