Bányai Pál: Fakó földek

Nem akart hinni bűnösségükben, pedig minden amellett szólt. Amikor letartóztatták a csendőrök Cliuchlót és az öccsét, kiment a cigánysorra. Itt is, ott is kérdezősködött. Egyenesen megkérdezte Dorka nyanyát, hogy igaz-e, amit Chuchló vallott a csendőrségen. „Hát hogy iis volna igaz?! Ritka étel a liba, vagy a tyúk. Nem lehet titokban megenni, mert még a szagára is összecsődült volna az egész cigánysor ..." „Titokban is meg lehet azt enni." „Titokban? Hisz olyan a mi életünk, hogy még azt is tudjuk egymásról, amit máskülönben csak a papnak szokás megmondani . . . Közel vagyulnjk egymáshoz és eizűken vagyunk. Ki is takarhatna el valamit a másik elől?!" Nem győzte meg Dorka nyanya, de azért gondolkozott azon, amit hallott tőlle. És mindig a csendőrőrmestert látta maga előtt. És úgy érezte, hogy ellene tett valamit, amikor az igazságot kereste. Ez különös elégtétellel töltötte el. „Majd én megmutatom neki! Nagyon tévedt ő, ha azt hitte, hogy belém fojthatja a szót..." Néha arról beszélt, hogy nem hisz a cigányok bűnösségében. De csak gúnyos pillantásokkal találkozott. Megszűkült az emberek szeme, ravasz lett, mint a vásári alkudozásnál, amikor résen vannak, mert avval számítanak, hogy becsapják őket és eleresztették szavait a fülük mellett, mintha azt gondolták volna ma138