Bányai Pál: Fakó földek

2 Egy tavaszi napon szekérre rakta minden vagyonát. Elköltözött a kolóniáról. A kolónia halott volt. Olyan, mint egy nagy hajó, amelyet összetört a tenger, lakói lakatlan sízigetre vetődtek, mint megannyi új Robinzon. Újból kellett kezdeni az életet. Vitte a szekér a hegyi faluba, ahol meg akart telepedni. Nyikorogtak a szekér kerekei. A harmadik falunál emelkedni kezdett az országút. Először szelíden, aztán nagyot ugrott, hépe-hupás és köves lett, os/avaros, akár egy cifra, paraszti káromkodás. Márisa és Seszták leszálltak a szekérről, a fuvaros is, a gyeplővel a kezében a lovak mellett haladt, csak Jozskó trónolt nagy-büszkén! a szekéren s lenézte a felnőtteket. Az út mellett kéjtoldalt fenyvesek, mintha nagy csata után lettek volna, Isten ágyúi és az emberek acélfogai hagytak nyomot bennük. A fuvaros néha magyarázott valamit, néha rá14