Bányai Pál: Fakó földek

rult valamelyik tehén meleg testére és pana­szosan bőgte: „Mama-a-a-a . . ." Mintha megértette volna a tehén, ránézett emberi szemével és érdes nyelvével megnyal­ta az arcát. Az iskolában sokat bajlódott vele a tanító. Sehogysem tudta Licskó megszokni a betűsza­gú levegőit, amikor csiak tehette kiszökött a csordához a mezőre. Eleinte megverte a tanító, a fülénél fogva hozta vissiza. De aztán azt mondta: „Hamarabb szokik a kutya a macskához, mint ez a gyüge az iskolához!" Már nem törődött vele. Tizenkilenc éves volt Licskó, amikor megis­merte az asszonyt. Addig is kínozta a vére. Leányokra gyakran gondolt, de csak félelem­mel és .szorongással, mert kinevették és ha el­kapták valahol magányosan, körültáncolták, húzogatták kóchaját, korommal bajuszt festet­tek az orra alá. Tehenekre inkább gondolt. Néha furcsa szörnyetegekről álmodott, ame­lyeknek tehén testén leányfej nyugodott. Egy vasárnap eslte, a pataktól jött éppen, amikor néhány legény körülvette. Miskó és Furgyik Anti vezette őket. Hahotáztak és na­gyokat kiabáltak. „Licskó, hátul van, a tehén szarva!" „Büdösek! Büdösek!" Dühösen köpködött. Megmarkolták a legények, fel-feldobálták a levegőbe, aztán a ruháját húzogatták, gyan­tával beragasztották a haját. 124

Next

/
Oldalképek
Tartalom