Bányai Pál: Fakó földek

volt ez, hogy szinte észre sem vette a létezését. Mert élt. Élt! „Miért nincs bennem Krisztus urunk ereje, hogy mondhassam: Lázár, kelj fel!" Utolsó veszekedésükre gondolt. „Haragudtál, mert nem vettem meg néked a bőrkabátot. Megveszem a legszebbet. Mindent, amit csak kívánsz . . . Csak maradj életben." „Isten! Hát azért gyűjtöttem a sok vagyont, hogy most ne legyen, akire ráhagyhassam ľ í Miért éltem én akkor? Hallod-e te jóisten, miért?! Ha elviszed tőlem, akkor halass meg engemet is, küldd le villámodat és gyújtsd meg minden vagyonomat, hogy ne maradjon belőle más, csak hamu és per je! . . . . " Keményen és lázadón felnézett. Az eget látta, a sízakállas, jóságosnak és bölcsnek mondott Istent. „Hol a villámod? Isten? Hát küldd már! . . Megint magába roskadt. „Nem, te jóisten, ne büntess káromló szavaimért, könyörülj meg rajtam ..." A homlokát ütötte öklével. Gyufával játszott Miskó, megégette az újját. „Bibi, apa." — „No, majd megfújom. Fu... fu.., Ügy-e jobb már?" — „Nem, még mindig fáj. A mama fújja meg." — „Nincs itt a mama?" — „Miért nincs itt? Akarom, hogy itt legyen, mert megint játszani fogok a zsizsával és akkor megint fájni fog ..." Kútkáva csikorgott. Ló nyerített. „Megülöm én ezt a lovat, édesapám, még ha maga az eleven ördög lakozna benne!" 104