Bányai Pál: Fakó földek

erősen és dörzsölgette. Tehetetlennek és gyengének érezte magát. Valamit tennie kellett volna, de nem tudta, hogy mit. Néha felnyögött és homlokát ütötte. É9 amint így járkált, egész élete újból lepergett. Apjától tizenöt holdat örökölt. Mi állott előtte? Az ősi küzdelem, az ősi eredmény. Többet akart. Renyhe a föld, serkenteni kell, mint a lusta lovat. Szülő asszony a föld, a segítségére kell lenni, hogy könnyen szüljön. A faluban ő volt az első, aki váltotta a magot, ő használt elsőnek műtrágyát, újfajta ekét. Mezőgazdasági szaklapokat járatott. Vetőmag fajtákkal kísérletezett, minden újítást kipróbált, hogy fokozza földje termőképességét. Szekérszámra horda el a követ földjéről. De hiába volt minden. Egyszer a rozsda pusztította el termését, másszor a szárazság tette tönkre, majd a jég verte el. Megátkozta akkor a földet. „Te beste, te rima!" „Bolond vagy te Bednárik András. Az ember azért él, hogy szolgálja a földet, amit ád elfogadja Isten ajándékaként. Okos emberek voltak apáink, mégsem fogtak bele holmi bolondos újításokba. Te pedig náluk is okosabb akarnál lenni. Vigyázz! beletörik a bicskád, a föld níem hagy magával komédiázni." így szóltak hozzá a falu vénei. A maga korabeliek egyszerűen kinevették. „Könyvből tanulja Bednárik András a földművelést. Hahahaha . . ." 101