Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

Rákóczi vércseppjei

vittek véghez a menekülők soraiban. Soha annyi vérvirág nem nyíllott a treneséni mezőn, mint a végzetes; csata napján! Rákóczit leghűbb hadvezére, Bercsényi mentette ki a lovak patái alól s bár egyik kezéből patakzott a vér — felrázta az alélt fejedelmet, lóra ültette s néhány vitézzel együtt nekivágtatott az erdőségeknek. Rejtett erdők mélyén, vízmosások oldalán, hegyi patak partján menekült a kis csapat Dél felé — vágtató lovaikat nyomon követte a labanc. Szörnyű volt a hajsza, órákon át tartott, s a menekülés vad irama még annyi időt sem engedélyezett, hogy a fejedelem sebeit bekössék. Rákóczi homlokából és arcáról csurgott a vér. Bercsényi félkézzel fogta a kantárt — balkezét selyemkendő takarta. A lovak szájából dűlt a hab. — Merre járunk? — kérdezte kimerülten a fejedelem Bercsényitől. — Már jól benn lehetünk a Nyitravölgyben — kiáltotta vissza Bercsényi — mindjárt meg is pihenünk. Legalább addig, míg Kegyelmed sebeit bekötjük. Az erdei úton most egy favágó alakja tünt fel. — Hé, merre járunk? — kiáltott rá Bercsényi s a favágó a habzó mének láttán ijedten állt meg. — Tapolcsány alatt — hangzott a válasz — magam is onnan jövök, a vásárból. — Hisz akkor itt van valahol Szerdahely ! — kiáltott fel felcsillanó szemekkel Bercsényi. Teljes joggal — Nyitraszerdahely urai, a Zerdahelyiek tántoríthatatlan hívei voltak a fejedelemnek. A kastély gazdája Zerdahelyi János vitéz hadnagya volt a kuruc felkelőknek — egész haláláig... — Elér oda is Pálffy júdáskeze — szólt keserűen közbe Ottlyk a hopmester — de Bercsényi fejét rázta. — Szerdahely kastélya valóságos erőd ! Ellenség egykönnyen nem veszi be. S aztán Vak Bottyán serege is itt van a közelben... így történt, hogy a treneséni csata estéjén fáradt, agyonhajszolt csapat lépte át a kastély kapuját. Szerdahely kastélya afféle kis vár volt, masszív kapuval, bástyás előtornyokkal — százados fák ölén, melyek egész a Nyitrapartig nyúltak. Az emeletes, szürkefalú épületben •• 77 —