Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)
Bende Imre gyógyulása
a szucsányi emlékkövet tényleg Bende Imre emeltette,*) aki fiatal korában — mint Madva páciense — kétszer is megfordult Rudnón. Vájjon tényleg a halál torkából mentette meg Madva, mint azt a monda őrzi, vagy pedig csak könnyebb betegséggel kereste fel a rudnói csodaorvost, amit viszont a kétszeri látogatás látszik igazolni — nehéz ma eldönteni, s nehéz megállapítani azt is, vájjon a nyitrai püspököt egyéni hála vezette-e a szucsányi sírkő emeltetésében, vagy pedig csak a hamar elfelejtett nyitra-rudnói csodaorvos világhírét akarta méltókép dokumentálni a szucsányi temetőben. A rudnói csodaorvos életének történelmi részét dr. Faith Fülöp dolgozta fel s tolla nyomán a Nyitramegyei Szemle öt folytatásban **) idézvén Spányik Tamás nyitrai káplán naplóját 1845-ből, dr. Arányi Lajos pesti egyetemi tanár „Rudnó és lelkésze" című 1846-ban megjelent könyvét, valamint id. Szinnyei József visszaemlékezését 1844-es rudnói látogatásáról. E szerint Madva 1786-ban született Szakolcán, eleinte mint laboráns dolgozott a szakolcai irgalmasrendű barátok patikájában, később teológus lett. Kluch József szentelte pappá 1811ben s 1822-től 1860-ig volt rudnói plébános. 1862-ben halt meg Szucsányban. Bende Imre gyógyulásának történetét Pogány Antal dolgozta fel ugyancsak a Nyitramegyei Szemlében ***) s így a rudnói monda feldolgozásához bő anyag állott rendelkezésünkre. *) Eltérés csak ott mutatkozik, hogy Bende Imre akkor, amikor a sírkövet emeltette J még nem volt Nyitra püspöke, hanem besztercei püspök volt. **) 1939. évfolyam 49—53. szám. ***) 1940. évfolyam 37. szám.