Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

Az ujvári vérpad

kösére támaszkodva tovabandukolt. Csak szemében villogott egy kemény, sötét sugár. Újesztendő napján aztán felszedelődzködtek a fuvarosok is s lám milyen különös véletlen — a verbói úton megint csak találkozott az egész újvári karaván. Ráncolódtak rajtuk a kabátok, mintha botjaikat rejtették volna ködmönük alá... Az újesztendő igen víg hangulatban találta a verbói Révay kastély vendégkoszorúját. Ocskay László volt köztük a legduhajabb. Kupát kupára töltött, énekelt, rikoltozott, táncolt — mintha utoljára mulatná ki magát. Este kiadta a parancsot az indulásra. .. A labancok álmosan nyergeltek. Megszokták rnár Ocskay meiîett a dorbézolást, de ami sok az sok. Második hete tartott már a dáridó egyhuzamban ! Ocskay fáradtan, rosszkedvűen ü!t fel lovára. Szép arca gyűrött volt, szemei alatt nagy karikák sötétlettek, fürtjei csapzottan lógtak szemébe kucsmája alól. Lassan dülöngve poroszkált a néptelen országúton ... Tudja kelmed, rnit jósolt nekem évfordulóra az a cigányasszony, Koháry Pistáné? — fordult a brigadéros a mellette baktató cifragunyás labanchoz — Hogy életem napjai meg vannak számlálva ! Mintha bizony nem volnának előre megszámlálva mindenkinél... Az országúton egy koldús közeledett alázatosan hajlongva a fáradt brigadéros felé. — Sebesült császári katona vagyok... kezdte el mondókáját, de Ocskay oda sem figyelt. Elgondolkozva himbálódzott nyergében, benyúlt dolmányába s gépszerűen, anélkül, hogy a koldusra nézett volna — odadobott neki két libertást A görnyedő koldús megvetve taposott a pénzre, majd hirtelen kiegyenesedett. — Júdás aranya még a kol d ú sna k sem kell vitéz Ocskay László ! Vagy nem ismer kelmed ? — Jávorka Ádám ! — kapott észhez Ocskay, de már későn. Az utak árkából mindenfelől rohantak már csapata felé az álruhás újvári kurucok — mert hisz megtörtént a titkos jeladás — Jávorka pénzt kért a brigadérostól. A borgőzös labancokat csakhamar felkoncolták az országúton, Ocskay ugyan egérutat nyert és a földek felé vágtatott, — 199 —